Vasárnap harmadik alkalommal került megrendezésre a Nemzeti Vágta ceglédi előfutama. Az elmúlt két évben is óriási érdeklődés mellett versenyeztek a lovasok, az idén pedig rekord nézőszám, „teltház” kísérte a programot. A felnőtt mezőnyben a házigazda Cegléd mellett Ceglédbercel, Nyársapát, Nagykőrös, Felcsút, Tiszaalpár, Gyál, Kecskemét és Mezőtúr lovasai három előfutamban versenyeztek napközben, akik közül a három első helyezett jutott az esti döntőbe. A Ceglédi Vágta első helyén végül Petrik Tamás Csemő lovasa végzett, a második a ceglédi színekben induló Kövesdy István lett, a dobogó harmadik fokára pedig Novákovics Zoltánné állhatott fel, aki Gyált képviselte. Kövesdy István Cegléd lovasát szólaltattuk meg a díjátadás után, aki a második hellyel és rendező településként kétszeresen is jogot szerzett a budapesti döntőn való részvételre:

Amikor már azt hittük, megnyered a futamot, fél kőrrel a cél előtt megelőzött Csemő versenyzője. Mi történt?

–  Én rontottam el sajnos… A szürke lótól tartottam leginkább, akit nagyon figyeltem a külső íven, közben pedig belülről mellém jött a pej. Egymás mellett mentünk az egyenesben, nem tudtam vissza előzni a kanyarig, így be kellett sorolnom mögé, a kanyar után pedig már ott volt a cél.  

-pézsé-

Vagta elofutam Cegled 2015 dijkioszto

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .