A Nemzeti Vágta ceglédi előfutama igazi siker történet. Az elmúlt két évben óriási érdeklődés övezte a Laska Fesztivál kísérő programjaként rendezett látványos lovas futamot. Június 21-én vasárnap harmadik alkalommal mérik össze tudásukat a versenyzők a Fürdő úti pályán, mely az idén Kis Huszár Vágta futammal egészül ki. A felnőtt mezőnyben a házigazda Cegléd mellett Ceglédbercel, Nyársapát, Nagykőrös, Felcsút, Tiszaalpár, Gyál, Kecskemét és Mezőtúr lovasai versenyeznek majd, akik közül a Cegléd színeiben induló Kövesdy Istvánt és Ceglédbercel lovasát Csiló Attilát szólaltattuk meg.

Kovesdi Istvan 1 hely Kocseron

Kövesdy István Ceglédet képviseli, aki már rutinos vágta indulónak számít, ő a ceglédi futam versenyigazgatója és már előfutam győzelemmel is büszkélkedhet:

 – A ló amivel indulok egy orosházi angol telivér tenyészetről származik. Cilike hat éves félvér kanca, még nem ült rajta senki, én törtem be télen. Három hónapja dolgozok vele és azt kell mondanom eddig még nem indultam ilyen jó lóval. Szeretnék nyerni vele Cegléden. Izgalmas és komoly versenyre számítok, mert a mezőnyben profi lovasok fognak versenyezni az idén. 

Attila

Csiló Attila Nyársapáti lakos, Ceglédbercel színeiben fog indulni és a ceglédi Füle Tanya főlovásza:

– Saját lovammal indulok, aki Ausztriában dolgozott, konflisban ment. Arab félvér izgága ló és ott nem vált be emiatt a fogatban. Donna nyolc éves kanca és még sohasem indult versenyen. Nagy csodára nem számítok, mert sajnos keveset készültünk. Persze azért megyünk, hogy nyerjünk, de az én lovamnak kisebb az esélye a többi felkészült lóhoz képest. Eddig én csak csikós versenyen vettem részt, ahol szőrén kellett megülni a lovat egy pusztán megrendezett sík versenyen. Ott sok sikert értem el, de annak már húsz éve…

III. Ceglédi Vágta 2015 június 21 vasárnap program:

9:00 Díjugratás

11:00 Megnyitó 

11:15 Kis Huszár Vágta előfutam  Nemzeti Vágta előfutam

Közben:

  • Cegléd Város Nagydíja
  • Ride and Drive
  • Show korlát
  • Díjugrató verseny
  • Kaszkadőr lovasbemutató

17:00 Kis Huszár Vágta Döntőkb. 17:30 Nemzeti Vágta Döntő

-pézsé-

cegledi vagta

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .