A Nemzeti Vágta ceglédi előfutamán történt doppingolással  kapcsolatosan a Ceglédi Sport elsőként kérdezte meg a megvádolt ceglédi ló tulajdonosát Füle Jánost. A Füle Lovastanya tulajdonosa akkor néhány mondatban reagált megkeresésünkre, de ígéretet tett a részletes beszámolóra, melyet megkaptunk és ezúttal megosztunk olvasóink előtt: 

– Döbbenten állok az eset előtt. A kedden megérkezett vizsgálat eredménye, és a doppingvádak után természetesen rögtön utánajártam, hogy ez hogyan is fordulhatott elő. Azonnal konzultáltam a lovardavezetővel, valamint a lovaimat kezelő állatorvossal. Bob herceg Brúnót még áprilisban az edzések során szerzett ínhüvelygyulladás miatt utókezelték a Vágta előtti héten. A kezelés során használt gyulladáscsökkentő krém hatóanyaga tartalmazott olyan összetevőt, ami – mint utólag kiderült – a verseny doppinglistáján szerepelt.

Az eset kapcsán elismerem, hogy valóban nem voltunk elég körültekintőek, és mivel nem ez a fő profilunk, nem rendelkezünk elég versenyrutinnal sem, viszont a sportszerűtlen kifejezést és a szándékosság vádját határozottan visszautasítom. Egész egyszerűen azért, mert nincs alapja.

Öt éve kezdtem el lovakkal foglalkozni. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy nekem fontosabb a lovaim egészsége, szépsége, mint a győzelem. Elítélek mindennemű doppingolást, vagy szándékos teljesítményfokozást, hiszen ez akár az állat kárára is mehet.

Az ügy kapcsán minket eltiltottak a Nemzeti Vágtán való részvételtől, de ami még ennél is jobban bánt, hogy a személyes becsületemen, és megítélésemen is súlyos csorba esett, olyan vádak miatt, amik a tények ismeretében nem állják meg a helyüket.

-pézsé-

Előző cikkünk az alábbi linken olvasható:

Vágta dopping vád – az önkormányzat elhatárolódik

vagta elo Cegled

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .