Az UTE Megyeri úti csarnoka adott otthont a diák „C” korosztály országos bajnokságának. Hatalmas mezőny gyűlt össze  a legkisebb versenyző korosztály idei fő megmérettetésén. A 185 fő induló között négyen képviselték a CVSE Judo szakosztályát. A fiatalok kiválóan szerepeltek. A legnépesebb mezőnyben 36kg-ban induló Hegyi Gergő három győzelem, két vereséggel lett hetedik. 45kg-ban Száraz Lőrinc ötödik helyen végzett. Az egy szem lány, a 33kg-ban szőnyegre lépő Klein Dorina csak a döntőbe jutásért szenvedett vereséget, így végül harmadik lett.  Úgy látszik, ez a súlycsoport volt ezen a versenyen a nyerő, hiszen Szegedi Dániel szintén 33kg-ban indult, igaz a fiúk között. Dani kiváló versenyzéssel verte végig a mezőnyt, a döntőben is ipponnal győzve szerezte meg az aranyérmet.

Eredmények:
Diák „C” leány 33kg: III. Klein Dorina
Fiú 33kg: I. Szegedi Dániel
36kg: VII. Hegyi Gergő
45kg: V. Száraz Lőrinc

Másnap szintén az UTE adott otthont az ifjúsági „B” országos bajnokságnak, ahol szintén négy ceglédi judoka lépett tatamira. Nem sok hiányzott az újabb bajnoki aranyéremhez. Tamasi Szandra két szép ippon győzelemmel jutott a döntőbe, ahol wazari-val sokáig vezetett, aztán érthetetlen módon háromszor is megintették, s ezzel ellenfelét hirdették ki győztesnek. Talán nem véletlen, hogy a három bíróból kettő az ellenfele klubjából került ki. …
Szandi így is minden dicséretet megérdemel, hiszen egy korosztállyal és egy súlycsoporttal feljebb is bizonyított.
A három fiú már kevésbé szerepelt jól, a legtovább Kovács Milán jutott, aki 46kg-ban ötödik helyen zárt.

Eredmények:
Ifi. „B” női 40kg: II. Tamasi Szandra
Férfi 46kg: V. Kovács Milán

Gyomaendrődön regionális meghívásos versenyt rendeztek, szintén négy ceglédi résztvevővel. A szereplés itt is kiváló volt, mind a négyen dobogóra állhattak. közülük is kiemelkedik a mind a négy mérkőzését ipponnal nyerő Ságodi Nándor, aki ezzel meg is nyerte súlycsoportját. 
Eredmények:
20kg: II. Zsilka Adrienn
30kg: I. Ságodi Nándor
36kg: III. Juhász István
40kg: II. Détári Dániel

Szegedi Dániel Magyar Bajnok

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here