Vasárnap a serdülő szabadfogású csapat magyar bajnoki döntőit rendezte meg az ESMTK.  A serdülőknél tizenhat csapat nevezett, akiket négy négyes csoportba sorsoltak. A Cegléd a Dunaferr,  FTC és Vasas csapataival került egy csoportba. A három csapat legyőzése után a serdülők is bekerültek a négyes döntőbe. Itt a Dorog a Csepeli B.C. és a Csepeli Amatőr Birkózó Iskola (CSABI) csapataival küzdöttek szintén kőrmérkőzéssel a bajnoki címért. A Dorog minden mérkőzését megnyerve szerezte meg a bajnoki címet. A további helyezéseknél az előző naphoz hasonlóan körbeverés alakult ki és az egymás elleni összesített eredmények döntöttek a sorrendről. Ebből a ceglédiek jöttek ki a legjobban és így a csapat bajnoki ezüstérmet szerezték meg.

Eredmények: CVSE – Dunaferr  35-5, CVSE – FTC 29-11, CVSE – Vasas           21-17, CVSE – CSABI 19-20, CVSE – Dorog   15-25, CVSE – Csepeli B.C. 27-10

A csapat tagjai:

Kecskeméti Krisztián, Kovács Árpád, Török Tamás, Medgyes Viktor, Kecskeméti Ferenc, Mohella Flórián, Kovács Béla, Veres László, Palásti Richárd, Kovács Gábor, Tóth Bendegúz, Lakatos Tamás és Medgyes Tibor.

Felkészítő edzők : Kovács Béla, Pap Attila és Pap Ferenc

2013 serdulo csapat

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here