Szombaton a körcsarnokban rendezték az ez évi utolsó kötöttfogású kadet rangsorversenyét ami egyben válogató verseny is volt a júliusi Európa-bajnokságra. A ceglédiek egy arany, két ezüst és két bronzéremmel a csapatverseny második helyén végeztek a házigazda Dorog mögött, megelőzve az ESMTK csapatát.
Eredmények
50 kg  2.  Filus Erik
54 kg  2.  Török Tamás
58 kg  1.  Kecskeméti Krisztián
            2.  Szivák József
69 kg  3.  Mohella Flórián
Csapat verseny
1.  Dorog
2.  CVSE
3.  ESMTK
A válogató versenyeket követően az alábbi ceglédi birkózók képviselik hazánkat a júliusi kadet Európa-bajnokságon:
46 kg Kecskeméti Krisztián
54 kg Török Tamás
58 kg Kecskeméti Krisztián, Szivák József
Valamint Mohella Flóriánnak 69 kg-ban még válogatóznia kell dorogi ellenfelével a csapatba kerülésért, mivel az eddigi válogatókon elkerülték egymást.  
Ugyanezen a napon a legkisebbek a vajdasági Zentán vettek részt a hagyományos Magyar Szó Kupán. Az öt ország 24 csapatának 176 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen a hat ceglédi közül öten felállhattak a dobogóra.
Eredmények:
diák II.
28 kg  1. Józsa Attila
30 kg  5. Manczák Máriusz Rúben
33 kg  3. Mizsei Milán
36 kg  3. Mizsei Ádám
diák I.
32 kg  2. Rafael Dániel
46 kg  1. Katona Zoltán
A felnőtt kötöttfogású válogatott a lengyelországi Spalában a Pytlasinski-emlékversenyen vett részt ezen a hétvégén. A ceglédiek közül a 66 kg-ban Kozák István és a 85-kg-ban Lőrincz Viktor vett részt a versenyen. Pistinek selejteznie kellet és így az első fordulóban a szintén magyar Krasznai Mátéval kezdett. Ezúttal a fradista ellenfele nyert 3:1 arányban. Mivel a folytatásban Ő is kikapott így számára véget ért a verseny.
Viktor szintén vereséggel kezdett az első fordulóban. Fehérorosz ellenfelel 2:1 arányban tudott nyerni ellene és mivel legyőzője a döntőbe került és végül a versenyt is megnyerte így a vigaszágon folytathatta. A vigaszágon Viktor először litván ellenfelét verte technikai tussal 8:0-ra, majd szintén fehérorosz versenyző következett, aki nem állt ki ellene. A bronzmérkőzésen újból fehérorosz versenyző következett akit 5:0 arányban győzött le és ezzel  a 85 kg bronzérmét szerezte meg.
-Pap Ferenc-
Zentan Kadet

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .