Pénteken népes diákolimpiai országos döntőnek volt a házigazdája a Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok, ugyanis szám szerint 174 serdülőkorú versenyző vett részt a korosztály szabadfogású viadalán. A Ceglédi VSE 4 fővel, képviseltette magát a bajnokságon, ahol a ceglédiek egy-egy ezüst és bronz érem mellett egy ötödik helyezést is szereztek.Rafael Dániel a 48 kg-ban három győzelem után jutott a döntőbe, ahol végül nem sikerült nyernie a fradista ellenfelével szemben és így meg kellett elégednie az ezüstéremmel.A 75 kg-ban két ceglédi is szőnyegre lépett. A sorsolás alapján külön ágra kerültek. Csiszár Márkó két győzelem után jutott az elődöntőbe, ahol alul maradt a súlycsoport későbbi győztesével szemben. Így a folytatásban a bronzéremért küzdhetett meg, amit végül nagy csatában 14-12-es pontozásos győzelemmel meg is szerzett.A másik ágon Komáromi Viktor egy győzelem és egy vereség után a vigaszágon folytathatta, ahol egy újabb győzelem után ő is a bronzéremért küzdhetett meg. Sajnos az érem csatában az ellenfele bizonyult jobbnak így az ötödik helyen végzett.


Eredmények

48 kg  2.  Rafael Dániel

75 kg  3.  Csiszár Márkó  5.  Komáromi Viktor


Szombaton Hajdúszoboszlón a diák I-esek is bajnoki címekért léptek szőnyegre a szabadfogású diákolimpia országos döntőjén a Városi Sportházban. A Területi bajnokságokról 204-en vívták ki az indulás jogát a bajnokságra. Ceglédről nyolcan szereztek jogot az indulásra, de sajnos a Mizsei testvérek sérülés miatt nem tudtak részt venni a megmérettetésen, pedig mind a ketten érem esélyesként indultak volna.Végül a ceglédiek egy bajnoki címet és egy ezüstérmet is elhoztak a bajnokságról. A 76 kg-ban induló Pék Norbert három két vállas győzelmet követően jutott a döntőbe, ahol egy olyan vetélytárssal került szembe akit eddig még nem sikerült legyőznie. Ezúttal is az ellenfele kezdett jobban és elhúzott 4-0-ra. Majd ezt követően taktikus birkózással fel zárkózott és a második menetben meg is fordította az állást. Majd a mérkőzés vége előtt nem sokkal 8-4-es vezetésnél szintén két vállra fektette ellenfelét és így megnyerte első bajnoki címét.46 kg-ban Józsa Attila is szépen menetelt a döntő felé, ahová három magabiztos győzelemmel be is jutott. A döntő elején egy akció után meghúzódott a könyöke ami láthatóan zavarta és nem is bírt csepeli ellenfelével. Így végül az előkelő második helyen végzett.


Eredmények

46 kg  2.  Józsa Attila

76 kg  1.  Pék Norbert


Vasárnap a Dunaharaszti Sportcsarnok adott otthont az Utánpótlás csapatbajnokságnak. A bajnokságra 16 csapat mérlegelt be. A sorsolást követően a Cegléd az ESMTK csapatával mérte össze az erejét először. Ezen a mérkőzésen az ESMTK nyert 31-8 arányban. A Cegléd a vigaszágon folytathatta, ahol az Abony csapatával került szembe. A Cegléd 28-16-ra tudott nyerni az Abony ellen. A folytatásban az UTE csapata következett, ahol 30-11-es UTE győzelem született. Ezzel a Cegléd számára befejeződött a verseny. A Cegléd csapata a végelszámolásnál a 10. helyen zárta a bajnokságot.A csapat tagjai: Török Olivér, Katona Zoltán, Barta Milán, Tóth Levente, Kodi Krisztián, Medgyes Viktor, Dömök Péter és Tauber István

-Pap Ferenc-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .