Múlt héten szeptember 17-23 között Szlovákiában Trnavában, azaz Nagyszombaton rendezték a junior világbajnokságot, ahol Török Tamás a kötöttfogás 60 kg-ban lépett szőnyegre. A kötöttfogás küzdelmeire hétfőn, kedden és szerdán került sor. A ceglédi versenyzőnek a sorsolásnak köszönhetően nem kellett selejteznie. Tamás a nyolcaddöntőben kezdte meg a versenyzést, ahol dél-koreai birkózóval mérte össze a tudását először. Az első menetben Tamás egy levitellel szerzett 2-0-ás vezetést, majd egy elveszített dél-koreai challangel 3-0-ra növelte előnyét. A második menet hajrájában a dél-koreai egy levitelt még végre tudott hajtani, de így is Tamás tudott győzni 3-2-re. A negyeddöntőben az ukrán versenyzőt verő indiai birkózó következett. Tamás itt is vezetést szerzett egy levitelt követően. A folytatásban az indiai támadott és megfordította a mérkőzést és végül 11-2-re nyert. Mivel az indiai az elődöntőben az iráni versenyzőt is legyőzte, így Tamás másnap a vigaszágon folytathatta. Itt Tamás az ukrán versenyző ellen tompán kezdett és ellenfele meglepte egy válldobással és ezt követően be is tusolta. Így Tamás számára befejeződött a világbajnokság. Végül a 12. helyen végzett.

Két napra Püspökladány lett a birkózás fővárosa, hiszen pénteken a harmadik, szombaton pedig a negyedik korcsoportos kötöttfogású diákolimpiáknak adott otthont a városi sportcsarnok. A fiatalabbaknál végül 179, az idősebbeknél pedig 173 birkózópalánta próbált szerencsét és csapott össze a diákolimpiai bajnoki címekért iskolájuk színeiben.

A Ceglédi VSE az első napon pénteken 12 fővel, másnap az idősebbeknél 6 fővel képviseltette magát. A ceglédiek a két nap során három bajnoki címet gyűjtöttek be. 

Pénteken remekül birkóztak a ceglédiek és hárman is a döntőbe jutottak. A 35 kg-ban Józsa Attila, 42 kg-ban Manczák Máriusz és 63 kg-ban Csiszár Márkó egyaránt három-három győzelem után jutottak a döntőbe úgy, hogy minden ellenfelüket vagy tussal vagy technikai tussal győzték le. A döntőben Józsa Attila és Csiszár Márkó újabb technikai győzelmet követően szerezték meg a súlycsoportjuk diákolimpiai bajnoki címét. Mind a ketten kiemelkedtek a mezőnyből, mivel minden mérkőzésükön úgy tudtak nyerni nagy fölénnyel, hogy az ellenfeleik egyetlen akciópontot sem tudtak végrehajtani rajtuk. Manczák Máriusz sajnos a döntőben már nem bírt az ellenfelével, így végül az előkelő második helyen végzett.

A bronzéremért négyen léptek szőnyegre amiből csak egyet tudtak megnyerni a ceglédiek. Mivel a 46 kg-ban két ceglédi, a Mizsei testvérek küzdöttek a bronzéremért ezért már a mérkőzés előtt biztos volt, hogy egy bronzérem Ceglédre kerül. Végül a bronz csatában egy szoros mérkőzésem Ádám nyert egy ponttal Milán ellen és ezzel Ő állhatott fel a dobogóra.

Az 50 kg-ban Csiszár Adrián és a 85 kg-ban Ujszászi Szabolcs is a bronzéremért birkózhatott, de sajnos mind a ketten vereséget szenvedtek és így az ötödik helyen zárták a versenyt. 

 

Eredmények

35 kg 

  1. Józsa Attila

42 kg 

  1. Manczák Máriusz

46 kg

3.Mizsei Ádám

5. Mizsei Milán

50 kg 

  1. Csiszár Adrián

63 kg 

  1. Csiszár Márkó

85 kg 

  1. Ujszászi Szabolcs

 

Szombaton az idősebbek a negyedik korcsoport versenyzői küzdöttek a diákolimpiai bajnoki címekért. A ceglédiek az előző naphoz képest szerényebben szerepeltek, de erre a napra is jutott egy bajnoki cím.  A 41 kg-ban Rafael Dániel a lehető legrosszabbul kezdte a versenyt mivel kapkodva szétszórtan birkózva az első fordulóban meglepetésre a szabadfogású serdülő válogatott győri versenyzőtől kötöttfogásban, pontozásos vereséget szenvedett. A második fordulóban a kötöttfogású serdülő válogatott fradista versenyző következett. Dani itt már a taktikai utasításokat betartva birkózott és végül technikai tussal nyert. Mivel a következő fordulóban a fradista versenyző megverte a győri birkózót,ismét nyílttá vált a verseny. Daninak, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért az utolsó két fordulóban tussal kellett nyernie, amit teljesített is. Így Dani egyenlő pontszámmal végzett az FTC-és versenyzővel, de a szabály szerint nem az egymás elleni eredmény döntött a két versenyző között, hanem a verseny során ki mennyi akció pontot tudott végre hajtani az ellenfelein. Ebben is Dani volt jobb, mivel Ő 38 pontot, míg ellenfele 25 pontot csinált az ellenfelein. Így ha a lehető legkisebb különbséggel is, de végül Dani szerezte meg a súlycsoportja bajnoki címét.

Ugyan csak a 41 kg-ban versenyző Török Olivér egy győzelem és három vereséget követően a 4. helyen végzett.

 

Eredmények

41 kg

1.Rafael Dániel

4.Török Olivér

-Pap Ferenc-

 
 
 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .