Már hetek óta készül a Ceglédi EKK női kosárlabda csapat az idei szezonra. Még nyár végén aláírták a szerződéseket az új játékosokkal és a másodedzői posztra is új személyt igazoltak. Az érkezőkről és a hamarosan induló verseny sorozatokról Cziczás László vezetőedzővel beszélgettünk:

Úgy tűnik, minden idők legerősebb keretével kezdheti meg a CEKK az új szezont. Te hogy látod ezt?

– Igen, bár még nem játszottunk tétmeccset, de úgy tűnik jól sikerültek az igazolások. Majd amikor már egyre jobban szűkülnek a lányok játékpercei, akkor fog kiderülni, hogy mennyire jó csapat emberek.

Kik érkeztek és honnan a 2017-2018-as szezonra?

– Nagyon jó szellemiségű színes bőrű kongói játékos érkezett Chanel Mokango személyében, aki a spanyol bronzérmes Gernekában játszott. Az MTK-bólból igazolt át Zsovár Orsolya, Lelik Réka, egy nagyon fiatal tehetséges játékos a BEAC-ból érkezett, akinek még szoknia kell majd az NB I-et és Jovana Popovic Törökországból jött át, ő egy igazi „dobógép”. Zsiga Zoltán személyében egy új másodedző érkezett hozzánk, aki Győrben és Diósgyőrben is sok évet dolgozott. 

Három fronton is versenybe szálltok. Milyen eredményekkel lennél elégedett a szezon végén?

– Az NB I-ben két csapat nagyon kiemelkedik és van öt olyan, akik közel azonos játékerőt képviselnek, így akár be is lehet csúszni a négybe, de a hatodik helyen is lehet végezni. A célunk az, hogy a legjobb hatban végezzünk, hogy ha megépül az új impozáns csarnokunk, rendezhessünk benne jövőre Európa-kupás meccseket. Az idei európai sorozatban átkerültünk a nyugati oldalra, ahol megkaptuk a spanyol ezüst és a bronzérmest is és a Landest, ahol világsztárok egész sora van a francia csapatban. A továbbjutás óriási bravúrnak számítana, de szerintem az is bravúr lesz, ha meccset tudunk majd nyerni. A Magyar Kupa gyakorlatilag lutri. Ha az első körben összekerülsz a Sopronnal, akkor nagyon nehéz dolgod van, de ha egy veled hasonló erősségű csapattal kerülsz össze, akkor elég könnyen bejuthatsz a négybe. 

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here