A CEKK az NB I A  idei utolsó mérkőzésén hazai pályán fogadta a Bácsbasket Kft együttesét. A mérkőzés után  Újhelyi Gábor értékelte a látottakat.

-Sajnos a mérkőzés előtt nem voltak a legkedvezőbbek az előjelek betegségek, sérülések miatt. Az egész évünk olyan volt, hogy 5-5 ellen nem tudtunk gyakorolni. Azt a speciális kondit, amit csak a játékkal lehet fejleszteni , nem volt lehetőségünk. A lányok mindent megtettek. Az első félidőben borzasztó nagy hajtás volt és küzdelem. Ez is mutatja, ha tényleg úgy rudnánk edzeni, ahogy egy NB I-es csapatnak kell akkor nem fáradnánk el fejben agyilag a második félidőre.

Kevesen vesznek részt az edzésen ?

-Igen, kevesen vagyunk. 11-en vagyunk, abból a Vanda sérült, az Anett elkezdett dolgozni, a Ritát műtötték. Ez annak a következménye, hogy az NB I beszűkült elég kevés csapat van, nagyon összetömörültek a játékosok. Ha megnézzük a mai ellenfelünknél a két külföldin kívül hat válogatott keret játékos van, egészen mások a lehetőségeik. Ez egy nagyon nagy meglepetés lett volna, ha sikerül ma nyernünk. Nekünk nem őket kell megverni, hanem azokat a csapatokat, akik hasonló játékerőt képviselnek. Gondolok itt a Vasasra és a BSE-re.

Ceglédi EKK – Bácsbasket Kft  50 – 71  ( 13 – 19, 21 – 21, 5 – 18, 11 – 13 )

Ceglédi pontok : Hegedűs 14, Kobolák 6, Filipowicz D.6, Orbán 6, Millner 6, Katarzyna 6, Mrozinska 3, Serbán 2, Medgyessy 1, 

cekk logo

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here