A CEKK kosarasai sportörténelmi győzelmet szereztek Pécsett. A hazaiak nehezen viselték a vereséget, meccs közben egyszer le is vonultak a pályáról. A részletekről a szakosztály az alábbiakban számol be olvasóinknak :

Történelmet írtunk, Pécsen megvertük a Pécset !!!

 2013. január 5-én, szombaton a CEKK felnőtt csapata Pécsre indult, visszavágóra. Ellenfelünk a PEAC-Pécs csapata a tabella 3. helyén állt, a Sopron és a Győr mögött, míg mi az utolsó előtti, 9. helyen.

Reméltük, hogy egy jó mérkőzést fogunk játszani, de győzelemről – különösen Pécsen, az „oroszlán barlangjában” senki sem álmodott. Tekintettel arra is, hogy igaz, hogy szoros mérkőzésen de 88-71 arányú vereséget szenvedtünk tőlük itthon ősszel.

A mérkőzés pécsi kosárral kezdődött és már a legelején 9-2-re elhúzott ellenfelünk. Ekkor csapatunk elkezdett felzárkózni. A negyed közepén még 9-8 volt a táblán a PEAC javára, de a negyedet 26-18 arányban a CEKK nyerte.

8 pontos előnyünket meg is tartottuk a 2. negyed közepéig, de a végére felzárkózott ellenfelünk 41-41-re. A negyed utolsó másodpercében Orbán Katinka triplájával 3 pontos előnnyel, 44-41-es vezetéssel mentünk szünetre.

Féltünk, hogy a szünet után, a 2. félidőben a pécsi nyomás alatt összeroskad csapatunk, elveszítjük a hitet és annak ellenére, hogy az első félidőben szépen kosaraztunk, elveszítjük a meccset. Szerencsére nem így történt. A 3. negyedben is tartottuk a lépést ellenfelünk előtt, és a végén még mindig vezettünk 62-58-ra. A negyed során Zeljko Dokic, a házigazdák mestere folyamatos reklamálásáért technikait kapott.

Az utolsó negyedet nagyon jól kezdtük és 7 perccel a vége előtt 13 ponttal vezettünk a pécsi pályán. Ekkor Dokic edző, mivel nem tudott kibékülni a mérkőzés alakulásával ismét reklamált, megkapta 2. technikaiját is a játékvezetőktől, ami azt jelentette, hogy kiállították a mérkőzésről.

Amikor Orbán Katinka a büntetővonalhoz lépett, hogy értékesítse a házigazda edzőjének technikaija miatt járó büntetőket, Dokic edző lehívta egész csapatát a pályáról. A ceglédi lányok értetlenül álltak a pálya közepén, hiszen ilyet még nem láttunk.

Kis idő múlva az ellenfél csapata visszajött a pályára, de már Dokic mester nélkül. Imreh Ajtony másodedző meccseztette tovább a pécsieket. Nem is rosszul, mert ellenfelünk felzárkózott és 1 perccel a vége előtt 76-76 szerepelt a táblán. Ekkor a ceglédi lányok mestere Újhelyi Gábor időt kért, megnyugtatta csapatunkat. Ennek eredményeként először Medgyessy Dóra 2 büntetőből 1-et értékesített, amivel átvettük a vezetést 77-76 arányban. Ezután az ezen a mérkőzésen legeredményesebb Orbán Katinka 4 bedobott büntetővel megpecsételte a pécsiek sorsát. Így 81-77 legyőztük otthonában a Pécset, először mióta a CEKK az NB I/A-ban szerepel.

Hozzá kell tenni, hogy ezt az eredményt mindenki „bomba meglepetésnek” tartja, de vannak szakértők akik úgy vélik, hogy a Cegléden folyó jó szakmai munkának kezd beérni a gyümölcse.

-CEKK-

foto kosarblog.hu
foto kosarblog.hu

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here