A Ceglédi Kosárlabda Egyesület idei célkitűzése a bajnoki cím megszerzése a férfi kosárlabda NB II mezőnyében. Az első állomás lezárásaként a csapat bejutott az ország legjobb nyolc csapata közé ebben az osztályban.  A részletekről Kalmár Bálint technikai vezetőt kérdeztük:

-A keleti csoportot ellentmondást nem tűrő módon, 21 győzelemmel és 1 vereséggel nyerte meg a CKE. Az egész alapszakaszt sikerült maximálisan dominálnunk, egyetlen vereségünk elég érdekes körülmények között született január elején Debrecenben. Szerencsére sikerült rendeznünk a józanító vereség után sorainkat és a legnagyobb riválisunkat, a Szolnoki Olaj csapatát végig magunk mögött tartva nyertük meg csoportunkat. A végső győzelemhez és feljutáshoz vezető úton a következő megálló a Szent Pál Akadémia csapata ellen lesz két mérkőzéses párharc formájában. Az első csata 25-én szombaton 15 órakor lesz ellenfelünk otthonában Budapesten, majd a visszavágót 31-én pénteken, 20:15-kor a Gál József Sportcsarnokban rendezzük.

A párharc egyértelmű esélyeseinek mi számítunk, de ehhez szükségünk van a ceglédi érzésű szurkolók támogatására! Amennyiben sikerrel túljutunk a két mérkőzésen, következik az úgynevezett FINAL FOUR aminek a rendezési jogáért mi is pályázunk. Ami már biztos, hogy Június 7-8-9 a négyes döntő időpontja, reményeink szerint itt Cegléden.

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..