Az Országos Gyermek Bajnokság középső házában szereplő Ceglédi Kék Cápák U13 csapata szombaton Alsónémediben játszott két bajnoki mérkőzést, ahol a hazaiakkal, majd a Budaörssel szemben is döntetlent értek el. Varga Péter edző értékelése:

– Az első meccsen két ellentétes félidőt láthattunk a lelkes kis hazai csapat ellen. Óriási küzdésről tettek tanúbizonyságot a lányok, mert mínusz öt gólról is fel tudtunk állni és szereztünk egy pontot. A második meccsen egy jobb képességű csapat ellen játszottunk, ahol a majdnem végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést. Annak köszönhetően, hogy az ellenfelünknek ez volt ma az első meccse, nekünk pedig már a második, az utolsó percre ledolgozták a hátrányukat. Ilyen lelkes és jól küzdő csapatot rég láttam, mint ma a Cápák. Gratulálok! 

Alsónémedi – Ceglédi Kék Cápák 18 – 18 ( 10 – 8 )

Cegléd: Hornyik Orsolya(kapus), Imregi Blanka 4, Szűcs Noémi 4, Koncsik Ella 3, Varga Nóra 3, Fedák Antónia 3, Kovács Alíz 1, Mód Klaudia, Elekes Réka, Kazai Fanni, Szeker Zsófia, Kádár Veronika

Budaörs KC – Ceglédi Kék Cápák  22 – 22 ( 6 – 11 )

Ceglédi gólok: Fedák Antónia 5, Mód Klaudia 5, Szűcs Noémi 4, Imregi Blanka 3, Kádár Veronika 2, Kazai Fanni 2, Kovács Alíz 1

-pézsé-

U13 Capak-Alsonemedi

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .