A női kézilabda NB II. 9. fordulójában vasárnap hazai pályán fogadta a Szigetszentmiklóst a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata. A felnőttek végre hozták régi remek formájukat és magabiztos győzelmet szereztek, az ezer sebből vérző ifisták igaz kikaptak, de parádés második félidei teljesítményüket látva igazán nincs miért szégyenkezniük a tabella második győzelme miatt. A felnőttek találkozóján egy percre sem volt kérdéses a hazai győzelem. A Cápák végig uralták a mérkőzést és tényleg csak egy-egy megingástól eltekintve kézben tartották a találkozót. Halasi Réka, Tóth Ágnes és Oláh Henrietta is hét-hét gólt szerzett és a kapusokon kívül mindenki tudott gólt lőni, aki pályára lépett. Fontos győzelem volt ez, remélhetőleg átszakadt az a gát, ami mostanában blokkolta a lányok jó formáját. Az ifistáknál annyi a sérült és a beteg, hogy gyakorlatilag egy sorral álltak fel a remek erőkből álló Szigetszentmiklóssal szemben. Fedák Antónia csak a büntetőket tudta vállalni, Mód Klaudia pedig lázas megfázása miatt csupán öt percre állhatott be. Az első félidőben könnyedén tíz gólnyi különbséget dolgoztak össze a vendégek, de a Cápák nem törtek meg és hatalmasat küzdve hárommal nyerni tudtak a második játékrészben. Jakab László edző értékelése:

– Nagyon akartuk a győzelmet! A jó védekezés mellé remek kapus teljesítmény volt, sok jó játékot játszottunk, ami a szurkolóknak is szemet gyönyörködtető lehetett. A második félidőben volt egy pár perces hullámvölgyünk, de így is nagyarányú különbséggel tudtunk nyerni. Gratulálok a csapatnak! Az ifisták megint bátortalanul álltak fel. Tudtuk, hogy az ellenfelünk jó játékosokból áll, de a kelleténél jobban tiszteltük őket. A második félidőben már igazi csapatként küzdöttek és hiába kaptunk ki hét góllal mindenki dicséretet érdemel. Nem szeretnék kiemelni senkit, de a kapus teljesítményünk itt is extra volt.

Felnőtt eredmény: 

Ceglédi Kék Cápák – Szigetszentmiklós NKSE 33 – 18 ( 15 – 6 ) 

Cegléd, 150 néző, vezette Juhász, Szabó

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Oláh Henrietta 7/5, Tóth Ágnes 7, Halasi Réka 7, Mihály Evelin 3, Kisjuhász Petra 3, Tóth Adrien 3, Vígh Cintia 2, Dobos Renáta 1

Hétméteres 5/5, ill. 4/4

Kiállítás 6, ill. 16 perc

 

Ifjúsági eredmény:

Ceglédi Kék Cápák – Szigetszentmiklós NKSE 27 – 34 ( 6 – 16 )

Cegléd: Törőcsik Fruzsina(kapus), Petrovics Fruzsina 10, Kazai Fanni 4, Fedák Antónia 3/3, Koncsik Ella 3, Kovács Alíz 3, Petró Csenge 2, Rajkort Beatrix 1, Mód Klaudia 1, Ványi Flóra

Hétméteres 4/3, ill. 5/1

Kiállítás 0, ill. 0 perc

-pézsé-

 

Related Images:

1 hozzászólás

  1. Hogy lehetne a csellengő fiatal nemzedèket becsalogatni meccset nèzni. Szúrkolni. Èvek óta az a 100 150 ember drukkol. Egy kèrdőivet feltenni a facebokra. ki jönne szivesen szúrkolni a lányoknak. 2018 ban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .