A serdülő leány kézilabda bajnokság III. osztályának 9. fordulójában az eddig még pontot sem veszítő két csapat, a Ceglédi Kék Cápák és a Kecskeméti Sportiskola mérkőzött meg szerda este a Gál józsef Sportcsarnokban. A két gárda első negyedórai kiegyensúlyozott játéka után 8-8-ról 15-9-re elléptek a Cápák és a hat gólos előnyből négyet meg is tudtak tartani a lefújásig. A fontos győzelemmel két kis lépésre került a Cegléd az őszi bajnoki címtől, amit jövő héten a sereghajtó Holler otthonában, majd két hét múlva itthon az Abony ellen tudnak végleg megszerezni.

Ceglédi Kék Cápák – Kecskeméti Sportiskola 25 – 21 ( 15 – 9 )

Cegléd 100 néző, vezette Maródi, Novák

Cegléd: Semetka Gréta, Marton Georgina(kapusok), Peszeki Laura 7(2), Imregi Boglárka 5, Kökény Hanna 4(1), Farkas Fruzsina 3(1), Vágány Noémi 3(1), Baricza Viktória 2, Orlov Katinka 1, Tóth Fruzsina, Pintér Zsófia, Kádár Kata

Hétméteres: 4/4, ill. 5/4

Kiállítás: 12, ill. 0 perc

Ade Sowunmi edző: – Nagyon vártuk már ezt a mérkőzést, hiszen a másik veretlen csapatot fogadtuk ma. Biztos voltam benne, hogy jobbak vagyunk, de tudom, hogy a túlzott akarás mindig megnehezíti a dolgunkat. A mérkőzés első felében a lányok meglepődtek, hogy könnyebben jutottak helyzethez, helyzetbe, mint ahogy azt elképzelték. Nagyon jó volt visszalátni a megbeszélt játékokat és hogy azt a legjobb helyzetkihasználással vitték véghez. Gratulálok mindenkinek, igazi Csapatmunka volt!

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István-

Related Images:

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nézői minőségben gratulálok a tegnapi győzelemhez, a sportszerű játékhoz már kevésbé.
    Alapvetően illik megtisztelni az ellenfelet a sportszerű játékkal. Rekord mennyiségű progresszív büntetés „elszenvedése” mellett nyert a ceglédi csapat, amely megjegyzem mind jogosan megítélt volt.
    Egyébiránt a Kecskeméti Sportiskola leány serdülő III. teljes játékoskerete 2006-os korosztályú és lényegesen sportszerűbb játékkal hozta a mérkőzést.
    Összehasonlításul megemlíteném, hogy a ceglédi csapat tegnapi játékoskerete zömében 2004-2005-ös születésű, 2006-os pedig mezőnyben csak egy játékosuk volt, ami nem gond, hiszen valamennyi csapat ennek tükrében vállalja a kiírás szerint a bajnokságban való szereplését.
    A testmagasságbéli adottságok és a mérkőzés szituációk alapján a kecskeméti csapat tisztességes játékkal veszített.
    Nem nyilatkoznék ilyen nagyképűen a fentiek ismeretében, hiszen négy góllal sikerült nyernie a ceglédi csapatnak, de nyerni elegáns kombinatív játékkal érdemes, nem pedig „válogatott” erődemonstrációval és a kézilabdában kiemelten kezelendő szabálytalanságok sokaságával, amit a játékvezetők természetesen korrekt módon „honoráltak” is.
    Ezt a megtapasztalt edzői stílust sem a mérkőzésről való nyilatkozásban, sem a játék irányításában nem tartom követendő példának.

    • Tiszteletben tartva az Ön véleményét, mint néző én másképp láttam ezt a mérkőzést. Egyébiránt szeretném azonnal azt visszautasítani, hogy sportszerűtlen játék volt a mérkőzésen. Szerintem Ön összetéveszti a kemény játékkal. Sportszerűtlenségről egyáltalán nem beszélhetünk, egyrészt a gyerekek szándékos és sportszerűtlen szabálytalanságot nem követtek el egymás ellen. Az egymás iránti tisztelet megmaradt a mérkőzés után is. A mérkőzés során a bírók (nem megvédve az Ő tevékenységüket, hiszen részünkről inkább túlzottnak tűnt a kiállítások aránytalansága) megfelelően kezelték a mérkőzést. Megjegyezném, hogy ítélhettek volna a másik oldalra is néhány utánanyúlás miatt kiállítást, de talán itt ütközött ki a különbség. Amíg az egyik oldalon látványos esések miatt voltak büntetve a védők, a másik oldalon nem tudták megtartani a játékosainkat és a sikeresen befejezett akció után csak egy-egy sárgalapot kapott a szabálytalanul védekező játékos, és ugyanúgy ott volt a visszatartó kéz. Túlzott lenne olyan filozófiát belevinni ebbe a mérkőzésbe és nem lenne méltó egyik csapat játékosa számára sem, hogy durva szabálytalanságokkal teli mérkőzést játszottak. Másrészt a Kecskemét Abony elleni mérkőzésen összesen 18 perc kiállítás volt, amelyből a Kecskemét 12 percet szedett össze. A bajnokság több mint harmadánál járva az is látható, hogy a Cegléd (9 meccs alatt) mérkőzéseként 5 és fél perc büntetést kapott, amitől többet jelenleg 3 csapat „érdemelt ki” (és csak 8 mérkőzésen). Persze hiú ábránd, hogy a Kecskemét ebben a táblázatban az első, mert van 4 csapat, akik sokkal kevesebbet szabálytalanságot követtek el a mai állás szerint.
      A játékosot életkorát tekintve azonnal szintén javítanám, mert a keretben három 2006-os születésű volt és mindhárman játszottak, másrészt nálunk volt az egyik legfiatalabb, 2007 születésű játékos is, aki szintén aktívan részt vett és gólt lőtt a kecskeméti sportiskola 2006-os születésű kapusának. A serdülő csapatok közötti különbségek feltárásában ez szintén rossz irány. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a szigetszentmiklósi gyerekek átlagéletkora magasabb, mint a Ceglédé, a Gárdony csapata pedig csak 2 hónappal fiatalabb, mint a ceglédi csapat. Így aggódva tekintek az elkövetkezendő két mérkőzésük elé, ha úgy gondolja, hogy tegnap csupán az életkor és az erő győzött. A körülményeket összevetve a jelenlegi serdülőcsapatunk több korosztály óta együtt játszik, néha mostoha körülmények között fél pályán vagy még annál is rosszabb, aránytalan tornaszobákban készültek fel mérkőzésekre, hogy büszkén képviseljék Ceglédet. Ezeket a gyerekeket a több éve fennálló mostoha körülmények sem riasztották el és kitartanak a kézilabdasport mellett és nagyon szeretnének szép sikerrel búcsúzni a serdülő korosztálytól. Ehhez csak a saját tehetségükre, tudásukra és akaratukra van szükség. Látható, hogy a bírók nem fogják az első helyre juttatni a Ceglédet, de remélem, hogy elvenni sem fogják a lehetőséget majd.
      Az edzői nyilatkozatot többször is elolvasva nem látok semmi terhelőt, hiszen egy önbizalommal teli, csapatában 100%-ban megbízó és képességeiket ismerő, nyugodt edzői nyilatkozatot értelmezek, ami visszaadja a 2 x 25 perc alatt történteket, röviden, időrendi sorrendben. Személyesen ismerve a ceglédi edzőt biztosíthatom, hogy egyik csapattal szemben sem lenéző, de annál inkább az ellenfeleket kiválóan ismerő nagyszerű edzőnk van.
      Összeségében nagyon élveztem minden pillanatát a tegnapi mérkőzésnek és büszkén mondhatom, hogy nagyszerű volt. Minden tisztelet megadva a Kecskeméti Sportiskola csapatának, tudva azt, hogy szomszéd városok örök rivalizálásában számtalan sportágban és sporton túl is folyamatosan születnek eredmények, kívánok sok sikert és szép eredményeket.
      Bízom abban, hogy a következő egymás elleni mérkőzés is a Cegléd javára dől el!
      Hajrá Cápák! Hajrá Cegléd! Mindenki legyen sportszerű és maradjon a pályán a játék!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .