A női kézilabda NB II 13. fordulójában vasárnap a Dabast fogadta a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata. Mindkét mérkőzésen nagy különbségű eredmény született, ugyanis a felnőtteknél a vendégek az ifi csapatukkal, az ifi meccsen  a Cápák serdülő játékosokkal álltak ki. Tóth Norbert edző:

A felnőtt meccs kicsit döcögős elő 15 perce után belerázódtunk a mérkőzésbe, feljavult a védekezésünk, amiből sikerült indítás gólokat lőnünk.  Örülök, hogy mindenkinek volt lehetősége játszani.  Ez egy jó ráhangolódás volt a jövőheti Vecsés elleni bajnokinkra. Gratulálok a lányoknak! Az ifiknél sajnálom, hogy nem hisznek magukban a lányok, sokszor jutottunk el ziccerig, bár rengeteg kimaradt és ezt a vendégek mindig ki is használták. Sokkal több lett számszerint a vége, mint ami tényleges különbség van a két csapat között.

Felnőtt mérkőzés eredménye:

Ceglédi Kék Cápák – Dabasi KC VSE 42 – 20 ( 20 – 8 )

Cegléd, 200 néző, vezette Benke, Dancsó

Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta (kapusok), Tóth Adrien 8(4), Dobos Renáta 7, Herceg Réka 5, Kisjuhász Petra 4(2), Mertlik Mónika 4(1), Török Melinda 4, Ade Sowunmi 3, Tóth Ágnes 3, Vuletic Suncica 2, Spolmin Roberta 2, Hörömpő Dóra, Takács Viktória

Kiállítás: 4, ill. 14 perc

Hétméteres: 7/7, ill. 5/4

Ifi mérkőzés eredménye:

Ceglédi kék Cápák – Dabasi KC VSE 24 – 53 ( 13 – 27 )

Cegléd: Oláh Anna (kapus), Kovács Alíz 6(1), Farkas Fruzsina 5(4), Peszeki Laura 4(1), Takács Viktória 4, Mód Klaudia 3(1), Fehér Natália 2, Benkő Barbara, Baricza Viktória, Simon Anna, Fedák Antónia

Kiállítás: 12, ill. 10 perc

Hétméteres: 11/7, ill. 7/7

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..