Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a Ceglédi Kék Cápák SE támogatóinak. Kiemelném a Mercedes, Cegléd Város Önkormányzata, az Avandabusz, a Kleopátra Ékszerüzlet és a Sport 36 segítségét, akik nélkül nagyon nehezen tudnánk működni! Köszönöm a több, mint száz nálunk sportoló leány nagyon pozitív hozzáállását, akiknek bizony legtöbbször le kell mondaniuk egy-egy jó programjukról az edzés, vagy a meccs érdekében és köszönet szüleiknek is, hogy mindenben támogatják gyermeküket, a csapathoz igazítva minden napjukat! Nem utolsósorban pedig köszönet az egyesületben dolgozó edzőinknek a lelkiismeretes munkájukért! 

Fennállásunk legnehezebb esztendejét hagytuk magunk mögött. Az egyesület 21. évében a legapróbb dolgokért is háromszoros energiákat kellett mozgósítani. A rengeteg csalódás mellett persze voltak pozitívumaink is, de ezek minden percéért keményen kellett küzdeni. A negatívumokból tanulni kell és menni, menni előre, melyhez a gyerekek sport szeretete komoly segítséget ad. Nyomasztó a létesítmény hiány. Olyan időpontokban és olyan helyszíneken kell edzenie a 10 évesnél idősebb korosztályainknak, melyek kevésbé alkalmasak kézilabdázásra. Nagyon várjuk már az új csarnokunk építését, remélem mindenkinek lesz elegendő ereje kivárni az átadást.

A felnőtt csapatunk a 9. helyen telelt. Sosem voltunk még ennyire lent az NB II-ben. Nagy kérdés, hogy egy sikeres tavasz hová repíthet minket a tabellán. Az ifi most a 10. és ha nem hagyja el néhány játékosunk ezt a korosztályt, bizony a 6. helyre küzdhették volna  a csapatot a serdülőinkkel, de szerintem így is képesek vagyunk még előre lépni két pozíciót.  A serdülő bajnokságban az 5. helyen állunk jelenleg. Nekik sem volt könnyű az ősz, pláne, hogy legtöbbjüknek az ifiben is helyt kell állni. A cél a dobogó elérése is lehet, mert remek játékosok vannak ebben a korosztályban. Az U14-el kiharcoltuk a felsőházba jutást. Ez a csapat is tele van tehetségekkel, nem is lehet más a cél, mint a régió bajnoki cím megszerzése. Az U12 bajnokságában nincsenek erő szerinti osztályok kialakítva, a nagyon nagy tudás különbségű csapatok együtt versenyeztek, így beleszaladtunk nagy vereségbe, könnyed harminc gólos győzelembe és szoros meccsekbe egyaránt. Nincs bajnoki tabella, de a  hat ellenfelünkből négyet legyőztünk, így bizakodva várhatjuk a tavaszi megmérettetéseket is. Az U10 és az U9 korosztályaink január végén csatlakoznak a bajnoki mérkőzésekhez, reméljük az ott sportoló gyerekeket is magával ragadja majd a kézilabda szeretete.

Bízom benne, hogy az egyre növekvő Cápa család sikeres szezont zár majd nyáron és eredményes évet zárunk 2019 végén.  Igyekszünk sok közös programot szervezni, melynek legnagyobbika várhatóan az öt korosztályt érintő  balatoni edzőtábor lesz augusztusban a 19-20-as szezon felkészüléseként. Idén várhatóan elkezdődnek az új csarnokunk építkezései és a Tao programnak köszönhetően tovább frissíthetjük 130 főnyi sportoló állományunk felszerelését.

Boldog, sérülésmentes  és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

Pudics Zsolt

Ceglédi Kék Cápák SE elnök

-fotó Kisfaludi István-

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..