Az elmúlt napokban a Ceglédi Kék Cápák két korosztálya is lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzéseit.  A tabella 5. helyén álló  serdülők a 4. helyezett Vecsés otthonában súlyos vereséget szenvedtek, az U9 csapat pedig Solymáron kikapott a Farkasvártól, majd legyőzte az Érdet a helyettes edzőként beugró Keszthelyiné Tóth Ildikóval.

Serdülő mérkőzés

Vecsés SE – Ceglédi Kék Cápák 38 – 17 ( 15 – 8 )

Vecsés, 50 néző, vezette Acsai, Csorba

Cegléd: Kopcsa, Hornyik (kapusok), Takács 5, Peszeki 5(3), Kökény 3(1), Koncsik 1, Kovács 1, Takó 1, Simon A. 1, Varga, Farkas, Imregi, edző Dávid Sándor

Kiállítás: 2, ill 4 perc

Hétméteres: 4/3, ill. 5/4

Dávid Sándor: – Egy nagyon jó csapat ellen léptünk pályára. A lányoknak elmondtam a meccs előtt a taktikát, melyet 70-80 százalékban betudtunk tartani. Gyengén védekeztünk, nagyon tiszteltük az ellenfelünket, de küzdöttünk, amíg az erőnk bírta. Tudásban magasabban vannak a Vecsésiek, ráadásul sok labdát eladtunk, így tetemes lett a különbség a végeredményben.  Ebből lehet tanulni, legalább látja az ember, hogy a jövőben mit kell fejleszteni. Gratulálok a lányoknak a szezonhoz.

 

U9 mérkőzések

Ceglédi Kék Cápák – Érd II 10 – 8 ( 5 – 7 )

Cegléd: Kovács (kapus), Kaposvári 5, Dobozi 2, Ferenczi 2(1), Öhler 1, Nagy, Farkas, Csombai, Kuszkó, Tukacs, Beréti, edző Keszthelyiné Tóth Ildikó

Farkasvár DSE – Ceglédi Kék Cápák 16 – 12 (8 – 6)

Cegléd: Kovács (kapus), Dobozi 5, Kaposvári 2, Ferenczi 2, Csombai 1, Tukacs 1, Öhler1, Nagy, Kuszkó, Beréti, edző Keszthelyiné Tóth Ildikó

Keszthelyiné Tóth Ildikó: – Ismét az U9-es csoporttal meccseltem , mert helyettesítettem Tóth Ágnest. Az első meccsen kikaptunk, persze nem az eredmény a legfontosabb, de nagyon jól helytálltak a lányok. A második mérkőzésen legyőztük az Érdet, akiknek már ebben a korosztályban azt tanítják, hogy a test-test elleni védekezés nagyon kemény legyen. Ezzel én nem értek egyet, volt is pityergés a meccs végén, de szerencsére túltették magukat rajta a lányok.

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .