vitorlas_verseny

Új sorozatot indítunk a cegledisport.hu oldalán, melyből megtudhatják olvasóink, hogy hol nyaraltak, hogyan pihenték ki egész évi munkájukat kedvenc ceglédi sportolóik. Az első alkalommal a Ceglédi KK SE veztőedzőjét és néhány játékost szólaltattunk meg.

Kökény István vezetőedző : – A szünetünk elején három napos edző képzésen vettem részt Balatonfüreden. Sajnos csak ezt a pár napot töltöttem a Balatonon, pedig nagyon szeretem. Egy hét szabadságom volt összesen, amikor a családdal elmentünk Hajdúszoboszlóra. Szinte folyamatosan dolgoztunk a nyáron az edzői stábbal és az elnökséggel, hogy összeálljon az edzés program és hogy berendezzük a CKK SE új irodáját. 

soundon

Lepsényi Sándor : Aktív pihenéssel telt a rövid nyári szünet. Odafigyeltem az erőállapotomra, lejártam konditerembe, de vigyáztam, hogy még véletlenül se fussak… Próbáltam bepótolni az év közben elhalasztott bulikat. Többször voltam Balatonon a haverokkal, beiktattuk a Balaton Soundot is. Megszereztem a jogosítványt is, amire már régóta szükségem lett volna. Gyorsan eltelt ez a néhány hét.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

Reka és Rajmi

Pocsai Rajmund : Cegléden töltöttem a nyarat. Heti három alkalommal edzettem a Varga Petivel és rendszeresen futottam is, készülve az alapozásra. Az Egyesület irodájában is segítettem a berendezkedésben. Azért voltam Balatonon is. Egy hosszú hétvégét töltöttünk a párommal Siófokon. Nagyon gyorsan elrepült az egy hónap szünet. 

-pézsé-

pfb logo

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .