A férfi kézilabda NB I 15. fordulójában 22-én vasárnap 18:00 órakor a Ceglédi KK SE hazai pályán fogadja a Váci KSE-t. Csúcs rangadó lesz a javából hiszen két olyan csapat küzd a felsőházas helyezésekért, akik általában az alsóházban szoktak versengeni egymással. A vendégek az előkelő 5. helyen állnak a bajnoki tabellán. A Cegléd csupán egy ponttal van lemaradva tőlük, így hazai győzelem esetén helycsere történik. Ehhez persze elengedhetetlen a szurkolók segítsége, akikre most is nagy szüksége van a csapatnak. Kökény István vezetőedzőt kérdeztük, mire számíthat a várhatóan szép számú nézősereg?

– Igen csúcs rangadó lesz, bár én mindegyiket annak tekintem! Legfőképp arról fog szólni a mérkőzés, hogy melyik csapat fog leszakadni az élmezőnytől. Nagyon-nagyon fontos mérkőzés ez számunkra, megspékelve azzal, hogy hazai meccs és még plusz azzal is, hogy tévés mérkőzés. Ettől függetlenül mi ugyanúgy készülünk, mint bármelyik mérkőzésre. A Komlón elkövetett hibáinkat próbáltuk javítani a héten és speciálisan készülünk a váci csapatra. Én azt várom a csapatomtól, hogy sokkal jobb teljesítményt viszünk ki a pályára, mint Komlón és ki tudjuk javítani az ott szerzett csorbát. 

Hogy vannak a sérültek? Mindenkire számíthatsz már?

– Bíró Balázs a hét elejétől már száz százalékosan részt vesz a munkában. Még fáj a lába, de mindent tud már csinálni, remélem fogom tudni játszatni. Grbovic a dobó kezét fájlalja, de szerintem fog tudni valamennyit játszani és Lászlai Szabi is visszatérő lesz pár kihagyott meccs után. Remélem teljesen kompletten tudunk majd kiállni.

-pézsé-

kokeny istvan

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .