A férfi kézilabda NB I. rájátszásának 8. fordulójában pénteken a Ceglédi KK SE a Mezőkövesdi KC-t fogadta a Gál József Sportcsarnokban. A vendégek a 7. hely megszerzéséért szerettek volna pontokat gyűjteni, a Cegléd pedig utolsó hazai mérkőzése révén, győzelemmel próbálta megköszönni lelkes szurkolóik egész éves támogatását. Mindkét csapat sok hibával játszott az első félidőben. A hat gólos különbség a kihagyott ceglédi büntetőknek és Holló 50 százalék feletti védésének volt köszönhető. Hogy mennyire fontos a kapusok teljesítménye, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy mikor Bartucz a 39. percben visszaállt a ceglédi kapuba, egyszerűen lehúzta a rolót és a hátralévő 15 kövesdi kapuralövésből 11-et kivédett. A Ceglédi KK SE sikeréhez kellett az is, hogy a mezőnyjátékosaik extázisban játszották az utolsó negyedórát, amit 12-2-re megnyertek.

CEGLÉDI KK SE – MEZŐKÖVESDI KC 30 – 24  (11-17)
Cegléd 650 néző, vezette: Bonifert, Oláh V.
CEGLÉD:  BARTUCZ-BÍRÓ 6, Sipeki, Tóth, GRBOVIC 6, Lepsényi 2, Országh 4/2
Cserék: Bősz, Mojsilov, (kapusok), TAKÁCS 5,  PERISIC 6/1, Varga P. 1, Lászlai, Hódi, Gigler, Edző : Kökény István
MEZŐKÖVESD: HOLLÓ- Pálos 1, Radnic 3, Ciric, Trivkovic, Terenyi 2, Vasic 2
Cserék: Volarevic, Liszkai (kapusok), LÓKODI 7/1, Ilic 2/2, Szepesi 1, Orünfelder 2, Molnár 4, Nakhayenka,  Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása: 5. p.: 2-2, 16.p.: 5-7, 22.p.: 6-12, 28.p.: 11-14, 40.p.: 16-20, 45.p.: 18-21, 49.p.: 22-22,
53.p.: 25-22
Kiállítások: 6 ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/3 ill 5/3
MESTERMÉRLEG:
Kökény István: Két ellentétes félidőt játszottunk. Az első félidőben sok ajándék labdát adtunk a Kövesdnek, ennek következtében kapkodóvá vált a támadó játékunk. A második félidőben jött a már hagyománnyá váló játékunk, amivel meg tudtuk fordítani az eredményt és megint nagyon szuper győzelmet arattunk. Gratulálok a fiaimnak!
Skaliczki László: Egy félidő menyország, egy félidő pokol. Gratulálok!
-pézsé-
-fotó Kisfaludi István-
Cegledi KK SE foto Kisfaludi Istvan

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here