Roppant fontos meccset vesztett szombaton a Budakalász otthonában a Ceglédi KK SE. A kiesés ellen küzdő csapatok így helyet is cseréltek a férfi kézilabda NB I tabelláján. Nagyon nehéz hat forduló vár ezután a jelenleg 11 ponttal álló Ceglédre, akik otthon fogadják a Balatonfüredet, az FTC-t és a Szegedet, a köztes fordulókban Egerben, Tatabányán, majd Veszprémben lépnek pályára. Az előttünk szintén 11 ponttal álló Mezőkövesd még játszik a 0 pontos Vecséssel és a Dabassal otthon, de előtte ellátogat Tatabányára, Veszprémbe, Komlóra és Gyöngyösre. Ha a záró hat fordulóban ugyanannyi pontot szerzünk, mint a Mezőkövesd, akkor azonos pontszámmal mi maradunk, ők pedig búcsúznak az NB I-től. Matekozunk és reménykedünk, hogy sikerül még egy-két bravúr győzelmet szereznünk. A Nemzeti Sport tudósítása:

CYEB BUDAKALÁSZ–CEGLÉDI KKSE 28 – 22 (16 – 11)

Budakalász, 200 néző. V: Bonifert, Oláh V.

BUDAKALÁSZ: VÁCZI – TÓTH Á. 10 (5), LEIMETER 4, Váczi 2, Mazák 1, KOLLER 5, FEKETE D. 4. Csere: Boros, Vasvári (kapusok), Czina,Tóth K., Török, Simotics, Glück 1, Nemes 1. Edző: Forgács Gyula

CEGLÉD: Tamási – Kecskeméti 4, Zobec 4, Juhász K. 5, Spekhardt, Mikita J. 2, Lászlai.Csere: Mojsilov (kapus), Hódi, Szabó B. 2, Gábor M. 1, Hajdu T., Davidovic, Schäffer 2, Vuckovic, Pocsai 2 (2). Edző: Nagy Károly

Az eredmény alakulása: 3. perc: 3–3. 11. p.: 9–4. 23. p.: 14–9. 34. p.: 18–12. 43. p.: 20–18. 54. p.: 25–21

Kiállítások: 12, ill, 8 perc

Hétméteresek:
6/5, ill. 2/2

MESTERMÉRLEG

Forgács Gyula:
– Egységes csapatot alkottunk, feszes és jó védekezéssel próbáltuk térdre kényszeríteni az ellenfelet. Támadásunk összeszedett volt, és akkor sem törtünk meg, amikor hibákat követtünk el.

Nagy Károly: – Fegyelmezetlenül játszottunk, a taktikai utasításokat nem tartották be a játékosok. Ez visszatérő hiba a csapatnál.

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here