A férfi kézilabda NB I. 16. fordulójában pénteken a Gyöngyöst fogadta a Ceglédi KK SE. Majdnem teltház és remek hangulat várta a játékosokat a Gál József Sportcsarnokban. Mindkét szurkolótábor kitett magáért csakúgy, mint a csapatok, akik végig ki-ki meccset játszottak a győzelemért. Ez persze leginkább a Cegléd dicsérete, hiszen a vendégek jelenleg az élmezőnyhöz tartoznak. Csak a mérkőzés elején tudott vezetni a Gyöngyös, de izgalomban így sem volt hiány. A játék folyamán kilencszer mutatott döntetlen állást az eredményjelző és a remekül játszó Cegléd az utolsó percben rutinosan már nem engedte ellenfelét a tizedik döntetlen eléréséhez. Nyert a Ceglédi KK SE és megelőzve a Dabast és az Egert, két helyet előrelépve a bajnoki tabellán a 9. helyen áll. 

CEGLÉDI KK SE – HE-DO B.BRAUN GYÖNGYÖS  25 – 24  (12-10)

CEGLÉD: TAMÁSI – LÁSZLAI 4, Juhász 1, GÁBOR 5, Vuckovic 1, SCHäFFER 5, Kecskeméti 3, Csere: Mojsilov (kapus), Szabó, Pocsai, Davidovics 2, Müller 1, Mikita 2, Zobec, Spekhardt 1, Edző: Jakab László

GYÖNGYÖS: Tóth – Varsandán 3, HERCEG 4, Duris 3, Vilovski 1, MARKEZ 6 (3), Urbán 2, Csere: Buzogány (kapus), Gerdán, István, Krivokapic, Sipeki, Ubornyák 1, Németh 2, Gábori 2, Sajin, Edző: Konkoly Csaba

Cegléd, 600 néző. V: Bócz, Wiedemann

Az eredmény alakulása. 5. perc: 2-2, 11. p.: 5-5, 19. p.: 9-6, 25. p.: 11-8, 33. p.: 14-10, 40. p.: 18-15, 45. p.: 19-19, 50.p.: 22-22, 56.p.: 24-22

Kiállítások: 0, ill. 6 perc

Hétméteresek: 1/0, ill. 3/3

MESTERMÉRLEG:

Jakab László: – Egy nagyon megérdemelt és megküzdött győzelem volt. Gratulálok a srácoknak ,köszönjük a közönségnek a szurkolást és gratulálok a Gyöngyösnek is, hogy egy ilyen színvonalas, a kézilabdához méltó játékot tudtunk mutatni a ceglédi közönségnek.

Konkoly Csaba: – Óriásit küzdöttünk, méltán lehetünk büszkék a csapatunkra. 22-22-nél kicsit beragadtunk, sajnálom a vereséget, de a végjátékot nézve megérdemeltünk volna egy pontot, de a volna és a mi lett volna nem játszik…

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..