Az elmúlt hétvégén lejátszotta utolsó szezonbéli mérkőzését a Ceglédi KK SE, így az egyesület megrendezte szokásos évadzáró összejövetelét. Az Imregi Vendégházban megtartott értékelés és vacsora megnyitóján Borsos István elnök köszöntője után Földi László országgyűlési képviselő méltatta a CKK SE múltját és jelenét, kiemelve a ceglédi kézilabda élet örvendetes fejlődését, majd megköszönte a játékosok, a szakmai stáb és a támogatók odaadó munkáját az elmúlt nehéz szezonban.

Képviselő úr beszéde után Borsos István értékelése következett:

„Az idei szezonra véglegesítettük a szakmai irányítást. Nagy Károly vezetőedző mellett Varga Péter pályaedző munkája egyfajta kuriózum, hiszen mindketten Ceglédiek.”  A Ceglédi KK SE elnöke azt kérte a játékosoktól, hogy az ideihez hasonló lelkesedéssel, de nagyobb hittel, harcosként folytassák az elkövetkezendő időben, melyhez a vezetőség mindent elkövet, hogy a szűk lehetőségek mellett megmaradjanak a megfelelő feltételek. Szezonkezdetkor a 7-9 helyek megszerzését tűzte ki az elnökség és csak nüanszokon múlt, hogy tényleg meglegyen a 9. hely, mondta az elnök, majd  kiemelve a korosztályában bajnoki címért küzdő U14 csapatot, méltatta a ceglédi utánpótlás fejlődését, hiszen még sohasem volt ekkora létszámú a Ceglédi KK SE utánpótlás bázisa.

Zárásként Nagy Károly értékelte a szezont.

– Ha pozitívumot kell mondanom, akkor arra térnék ki, hogy a tavalyi nehéz bennmaradás után az idén a Cegléd egyszer sem volt abban a helyzetben, hogy a kiesésre kelljen gondolni. Nem vagyok boldog és nem a 11. hely bosszant, hanem az, hogy egy elfogadható őszi szereplés és játékos erősítés után példátlan sérüléshullám történt, ami miatt elhullajtottunk olyan pontokat, amit tavaszkezdéskor biztosnak gondoltunk. Ez frusztrálta a  játékosokat és engem is, ezért keserű a szánk íze. Életem egyik legnehezebb szezonján vagyok túl és vannak olyan történetek, amiket nem tudok hová tenni. Nem érzem azt, hogy a játékosok csapattá váltak, de én még egyszer neki megyek! Ha a jövőben morálisan együtt leszünk, csapattá válunk, ha nem beszélünk ki a történetekből, akkor van esélyünk arra, hogy látványosan előrelépjünk és én ebben maximálisan hiszek!

A vacsora előtt három búcsúzó játékos, Bíró Balázs, Tóth Norbert és Bősz Dániel emlék plakettet kapott, megköszönve a Ceglédi KK SE színeiben nyújtott munkájukat. 

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here