Szeretnénk bemutatni olvasóinknak a Ceglédi KK SE újonnan igazolt játékosait. Mind az öt sportoló elégedetten és önbizalommal telve nyilatkozott, akiknek  ugyanazt a kérdéssort tettük fel: Honnan érkeztél, hogyan kerültél a Ceglédi KK SE-hez, mi az elvárásod magaddal és a csapattal szemben és hogy érzed magad Cegléden?

Pallag Peter

Pallag Péter – Csurgón nevelkedtem, ott lettem kézilabda kapus, ahol tíz évet töltöttem el. A tavalyi szezonban Tordán próbáltam ki magam, majd jött a megkeresés Ceglédről , nagyon szimpatikus volt az ajánlat amit elfogadtam ráadásul szerettem volna visszajönni Magyarországra. Az elvárásom az, hogy a tabella első felére lépjünk fel. Ez egy fejlődő csapat és a vezetőség is fejlődést vázolt fel évről-évre. Szeretnénk az előkelő helyekért küzdeni. Nagyon jól érzem magam Cegléden. Egy hónapja lakom itt és szimpatikus a város, nagyon jó, kis élhető várost ismertünk meg Ceglédben a párommal együtt.

Gidai Mate

Gidai Máté – A Pick Szegedből érkeztem és azért jöttem ,mert szeretnék az NB I-ben több játéklehetőséget kapni. Úgy gondoltam, hogy erre Cegléden jó lehetőségem lesz és az edző személye is befolyásolt a döntésemben. Jobbszélső poszton játszom. Az elvárásom a tabella első felében végezni. Jól érzem magam Cegléden, a csapattársak nagyon befogadóak voltak, eddig minden tökéletes, mindenkivel megtaláltam a közös hangot.

Szabo Bence

Szabó Bence – A Pick Szegedből érkeztem. A ceglédi vezetőség keresett meg, hogy jöjjek Ceglédre, aminek nagyon örültem, mert már szerettem volna kipróbálni az NB I-ben úgy, hogy játszok is., mert Szegeden erre nemigen volt lehetőség. E mellett az edzői és a szakmai munka csábított ide. Beállós poszton játszom, a csapattársak hamar befogadtak és a múlt heti edzőtáborban jól összekovácsolódtunk. Nem nagyon szeretnék belemenni esély latolgatásokba, de az elvárás az lehet, hogy minél előbb végezzünk a bajnokságban. Kicsit nyugodt város Cegléd és jóval kisebb is, mint Szeged, de mindent meg lehet találni, amire szükségünk van a sport mellett.

Toth Karoly Attila

Tóth Károly Attila – Túrkevéről érkeztem. Középiskolai tanulmányaim megkezdésével egy évet Orosházán voltam, majd öt évet töltöttem Csurgón, ahol az utolsó fél évben kerültem fel a felnőtt keretbe. Előtte az U23-ban és az ifiben játszottam. Két hete jöttem Ceglédre, így nagy következtetéseket nem lehet levonni, de mivel nem lesz rájátszás, úgy gondolom, hogy hosszú távú célokat nem lehet kitűzni, hanem lépésről lépésre, két-három pontonként kell haladni a március, áprilisra körvonalazódó hosszú távú elvárásaink felé. Nagyon jól érezem magam Cegléden az egy hetes ceglédi edzések és az egy hetes mátraházi edzőtábor után.

Fiar Daniel

Fiar Dániel – A Pler-Budapestből érkeztem, irányító poszton játszom.  A tavalyi szezonban Vecsésen is játszottam kettős igazolással és az idén is fogok a Cegléd mellett. Karcsit ott ismertem meg és ő által kerültem ide. Az idei szezonban minél többet szeretnék játszani az NB I-ben és azért is küzdök , hogy sokat fejlődhessek. Jól érzem magam Cegléden, jó a benyomásom a fiatalos csapatról ,minden rendben van.

-pézsé-

CKK SE uj jatekosai

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .