A junior válogatott hivatalosan nem szerepel a Nemzeti Bajnokságban, de a szövetség kiírása szerint a szezon folyamán minden csapatnak játszania kell egy mérkőzést a NEKA otthonában. A Ceglédi KK SE csütörtökön látogatott Balatonboglárra és megnyerték a találkozót. Úgy tűnik, hogy Jakab László vezetőedző és Varga Péter pályaedző munkájának köszönhetően szépen épül a csapat. Persze a neheze még csak ezután következik majd, de eddigi mérlegük négy mérkőzésből négy győzelem.

Magyar junior-válogatott – Ceglédi KK SE 30-32 (14-19)

Magyarország: Andó, Deményi (kapusok), Hári 2, Albek 4, Ág 2, Borzas 2, Szita 3, Kristóf 1, Somogyi, Kis, Schäffer3, Tóth, Rozner 5, Rosta 2, Szöllősi 2, Spekhardt 4, szövetségi edző: Imre Vilmos

Cegléd: Pallag, Aleksza(kapusok), Juhász 7,Radovic 6, Borsos 5, Szabó 4, Grbovic 4, Radnic 3, Lászlai 1, Tóth 1, Megyeri 1, Hódi, Müller, Csapi, edző: Jakab László

Hétméteresek: 3/3, illetve 5/4

Kiállítások: 10, illetve 12 perc

Az eredmény alakulása: 8. p.: 4-3, 20. p.: 12-11, 26. p.: 12-15, 36. p.: 19-21, 47. p.: 24-24, 53. p.: 27-28., 57. p.: 30-29

Jakab László vezetőedző: – Az első félidő első tíz percének kivételével a remek védekezésünknek köszönhetően sok lerohanás gólt tudtunk szerezni. A második játékrészben váltottunk, az nem működött olyan kiválóan, de végig partiban maradtunk. Gratulálok a csapatnak, mert jól küzdöttek, jó meccset játszottunk a junior-válogatottal! 

-pézsé-

-fotó Tompos Gábor-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here