Szombaton Borsodnádasdon a Mátéhegyi Ökoperkban rendezték meg az idei Triál Országos Bajnokságot. Szakadó esőben, olykor sárban dagonyázva küzdöttek a versenyzők, köztük a világranglista nyolcadik helyén álló Hegedűs László is. Hege az elit kategória két versenyszámában is nyert, így megvédte Magyar Bajnoki címeit, majd kérésünkre rövid beszámolót  küldött:

trial-ob

– Az idei évben a fő hangsúly a fellépéseken volt, ennek ellenére több nemzetközi versenyen is indultam, valamint a fő célom az volt, hogy megvédjem az országos bajnoki címeimet mind a két profi kategóriában. A verseny pályái farönkökből, kábeldobokból, betonhengerekből és különböző magas nehézségi szintű elemekből álltak, ahol egy versenyszámon belül három kört és öt pályát kellett teljesítenünk. Az első versenyszám a kis kerékméretű ( 20”-os ) kategória volt, ahol végig esőben mentünk, így fokozott koncentrációval kellett teljesítenünk, mert ezek az elemek esőben sokkal veszélyesebbé válnak. A verseny végére nagy fölénnyel sikerült megszerezni az első bajnoki címet, de nem volt időm élvezni a pillanatot, mert azonnal kezdődött is a nagy ( 26”-os) kategória bemelegítése. Ebben a versenyszámban már éreztem a fáradtságot, viszont ilyenkor kezdődik a kihívás nálam. Összesen több, mint hat órát bringáztam, versenyeztem egyhuzamban, de az öröm felbecsülhetetlen volt a végén. Mind a két kategóriát sikerült megnyernem, így újabb országos bajnoki címekkel térhettem haza. Ebben az évben az egyik legfontosabb verseny volt számomra. Ezúton is köszönöm a családomnak és támogatóimnak a bizalmat és együttműködést!

-pézsé-

trial-ob-hege-1

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here