Akik nyomon követik Hege pályafutását biztosan megnézték bemutatóját az RTL Klub tehetség kutatóján és akkor a  legtöbb ceglédi sportbarát értesült is róla, hogy bizony Hegéék lenyűgözték a közönséget és a zsűrit, akik mindannyian a továbbjutásukra szavaztak. A selejtező befejezése után azonban érthetetlen módon mégis a kiesők közé sorolták Hegedűs Lacit, aki nyilatkozatot tett közzé:

Szombaton véget ért a Hungary’s Got Talent selejtezője, ahol kiderült kik jutnak tovább az élő televíziós műsorba.

A végeredmény számunkra akkora meglepetés volt, mint az, amikor fő műsoridőben közel két és fél percen keresztül ismerkedhettünk egy pulyka boncolásának módszerével.
Attól függetlenül, hogy a zsűri négy IGEN szavazattal tovább juttatott bennünket sajnos még sem találkozhattok csapatunkkal a következő fordulóban.  Azért egy minimálisan csalódottak vagyunk, mert amikor Ausztriában részt vettünk az egyik legkomolyabb tehetségkutatón, több ezer nevezőből sikerült a TOP 20 közé kerülnünk úgy, hogy tisztában voltak azzal honnan érkeztünk.

Mi nagyon örültünk ennek a műsornak, mert azt gondoltuk, hogy végre a saját hazánkban tudunk indulni egy olyan tehetségkutatón, ahol az anyanyelvünkön kommunikálhatunk és megmutathatjuk az országunknak azt a látványos sportágat, amiben 16 magyar bajnoki címet szereztünk és amiben Hege újra a világ legjobb versenyzői között végzett. Emellett szerettük volna megmutatni milyen az, amikor ezt a látványos sportágat koreografált, szórakoztató, és magas szakmai hátteret igénylő műsorrá alakítjuk.

Ennek ellenére Magyarországon MI még sem jutottunk tovább, de sebaj! Reméljük jövőre még több alkalommal találkozhatunk Veletek különböző rendezvényeken, ahol megmutathatjuk nektek azt a színvonalat, összhangot és csapatmunkát, amit képviselünk! Mindemellett drukkolunk a 30 továbbjutónak, különösen Gabika barátunknak!

-pézsé-

-fotó Hegeshow-

rtl hege

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .