Ungvári Miklós bronzéremért küzdhetett Rióban, majd végül az ötödik helyen végzett. Nem sikerült érmet szerezni, de így is büszkék lehetünk Mikire! A Nemzeti Sport tudósítása:

A londoni olimpián 66 kg-ban ezüstérmes magyar dzsúdós a portugál Nuno Saraival legyőzése után lényegesen nehezebb ellenféllel találkozott, az Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes holland Dex Elmonttal. Az első percek fogáskereséssel teltek, majd a holland egy dobására jukót ítélt a bíró, ezt azonban a zsűri visszavonta.

Ungvári tűnt kezdeményezőbbnek, aminek nyomán 1:23 percnél megintették Elmontot. Ezután Bíró Tamást, Ungvári edzőjét a bíró elküldte a tatamitól, egy perccel később pedig a 35 éves Ungvárit is figyelmeztették, s úgy tűnt, az öt perc letelte után aranyponttal ér majd véget a találkozó. A ceglédi cselgáncsozó azonban hét másodperccel a vége előtt elkapta Elmont karját, és ippont érően eldobta.

Ungvári a nyolc között az idén Európa-bajnok azeri Rustam Orujovval találkozott, akit egyszer megvert, kétszer viszont kikapott tőle. A magyar versenyzőt hamar megintették, majd azeri ellenfele egy vazaarit bemutatva 10:0-ra ellépett, és hiába küzdött Ungvári, nem tudott fordítani.

Ungvári az amerikai Nicholas Delpopolóval találkozott a vigaszágon. Ungvári roppant elszántnak tűnt, aktívabbnak is látszott, de ez pontokban nem mutatkozott meg. Földharcra késztette amerikai ellenfelét, ezért utána megintették Delpopolót. Ezután is aktívabb maradt a magyar dzsúdós, és bár az utolsó pillanatban még próbálkozott az amerikai, de Ungvári ezt már kivédekezte, és a bronzért mérkőzhetett!

Ungvári hergelte magát, nagyon határozottan lépett tatamira a belga ellen.

Azonnal kezdeményezően lépett fel, de kiestek a küzdőtérről. Állásból folytatták. Ezután állóharc alakult ki, Ungvárit elkapta a belga, de Miki megkontrázta, így nem lett pont az akcióból. Egy gyors akció végén elkapta a belga Ungvárit, és karfeszítés után megnyerte a meccset. Ez a meccs elment, akárcsak a bronzérem, amely a jobban koncentráló Van Ticheltnek jutott. Az ötödik, a pontszerző hely viszont megvan.

„Nehezen találom a szavakat. Megmondom őszintén, meglepett a belga. Nem gondoltam volna, hogy pont a földharcban kapok ki, ami ugye az erősségem. Megint közel álltunk egy éremhez, az edzőmmel az elmúlt hetekben elég sokat súrlódtunk, de köszönöm neki, a családomnak és ceglédieknek, hogy végig velem voltak és támogattak” – mondta Ungvári Miklós.

-pézsé-

-fotó Szabó Miklós-

Ungvari a bronzert

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here