A Ceglédi VSE júdósa Özbas Szofi aranyérmet szerzett a Buenos Aires-ben zajló ifjúsági olimpián. A judoinfo.hu tudósítása:

A CVSE ifjúsági Európa-bajnoka, Özbas Szofi indult a 63 kilogrammosok küzdelmeiben. Szofi már állt a korosztályos világbajnoki dobogón is, tavaly Chilében volt bronzérmes – de még az 52 kilogrammosok között. A két súlycsoportnyi ugrás komoly feladat, de Bíró Norbert tanítványa már több tornagyőzelemmel és egy Európa-bajnoki bronzéremmel jelezte, hogy megbirkózik ezzel is. Buenos Aires-ben Rachel Krapman volt a magyar lány első ellenfele. A kanadai versenyző az 57 kilogrammosok közül érkezett (az ifiolimpián csak „minden második“ súlycsoportban rendeznek küzdelmeket), de nemcsak e tekintetben volt súlycsoportnyi különbség a két judós között – Özbas Szofi kevesebb mint három perc alatt túl volt olimpiai premierjén, eközben kikényszerített egy intést Krapman számára, s begyűjtött egy vazarit, majd egy ippont.

A negyeddöntőben már sokkal „nagyobb falat“ következett: a világranglista harmadik helyezettje, a súlycsoport Európa-bajnoka, Marin Visser. A holland lány sem tudta feltartóztatni reménységünket, ezúttal kettő és fél perc kellett az ippon eléréséhez.

Az elődöntőben az az Alessia Corrao volt Özbas Szofi ellenfele, akivel néhány hete egymás mellett állhattak az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokán. Ezúttal a magyar versenyző tudta maga felé billenteni a mérleg nyelvét, vazarival nyerte az összecsapást, s ezzel bejutott az ifjúsági olimpia döntőjébe.

A fináléban a világelső, a tunéziaiak Afrika-bajnoki aranyérmese, a világbajnoki ötödik helyezett Marjem Klifi várt a magyar lányra. Özbas Szofi nagyot harcolt a remélt sikerért: a hosszabbításban valóban aranyat ért az aranypont, Klifi kopogással jelezte, hogy feladja a küzdelmet.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here