', 'auto'); ga('set', 'forceSSL', true); ga('send', 'pageview');
  • 1011124569

Látogatók

Web Counter

időjárás

Hőtérkép

A CVSE judokái az élen

A CVSE judokái ismét az éremtáblázat élén.

Április végén is megmaradt a Ceglédi dominancia a korábbi utánpótlás versenyekhez hasonlóan. A 31. Budapest Kupán, ahol 126 egyesület 1512 versenyzője vett részt, az éremtáblázat első helyén végzett a CVSE Judo Szakosztálya hat arannyal. A komoly létszámú megmérettetésen hat ceglédi is a dobogó legfelső fokára állhatott, ezen kívül több érmes és pontszerző hely is a ceglédiek birtokába került. Első nap az U18-as korosztály kezdte meg a versenyzést. Az egyébként méltán kiemelkedő ceglédi csapat foghíjasan is sikert sikerre halmozott. Az 50 kg-ban aranyérmes Pomázi Dominik mellett, a 63 kg-ban szintén magabiztosan lett első Kerekes Gréta. Többek között a még csak serdülő Sági Niki (másnapi aranyérmesünk) is közel került az éremhez. ! Hegedűs Levente, Hegedűs Lilla és Iklódi Anna bronzérme is kimagasló teljesítmény. Az U13-as korosztály késő délután lépett szőnyegre. Vég Luca meggyőző teljesítménnyel végzett súlycsoportja élén, míg Sági Zsoltnak a három megnyert mérkőzés ezúttal a 9. helyet jelentette. Eichmüller Boglárka a 41 kg-osok között nagyon jó küzdelmekkel a 7. helyen végzett. Vasárnap a verseny legfiatalabbjai, az U11-esek léptek tatamira. Bakó Betti a 45kg-os mezőnyében hiba nélkül lett aranyérmes, míg Patyi Csanád nagyon erős mezőnyben hozott 9. helyezést. Az U15-ös korosztály versenyzői közül Sági Niki (63kg) és Kőgyesi Gábor (66 kg) hozta a tudásának megfelelően az aranyérmet súlycsoportjában, míg Vég Luca és Szeleczki Szabina a 36kg- osok között, Hársvölgyi Tamara pedig a 40 kg-ban szerzett lett 7. helyezett. A fenti teljesítménnyel a CVSE még az ukrán nemzeti csapatot is meg tudta előzni és ismét bizonyította, hogy utánpótlás terén kiemelkedik a magyar mezőnyben! Minden korosztályban sikerült aranyérmeket szerezni!

 Eredmények: U18 42kg: Vég Milán 5. hely 50 kg: Pomázi Dominik 1. hely, Hegedűs Levente 3. hely 48 kg: Hegedűs Lilla 3. hely 57 kg: Iklódi Anna 3. hely 63 kg: Kerekes Gréta 1. hely, Sági Niki 7. hely U15 36 kg: Vég Luca 7. hely, Szeleczki Szabina 7. hely 40 kg: Hársvölgyi Tamara 7. hely 63 kg: Sági Niki 1. hely 66 kg: Kőgyesi Gábor 1. hely U11 33 kg: Patyi Csanád 9. hely 45 kg: Bakó Betti 1. hely

-CVSE judo-

Hozzászólás