DSC_0618

Újabb sikeres rendezvényen lebonyolításán van túl a Cegléd Sportjáért Közalapítvány. Ezúttal a Termálfürdőbe invitálták a sportolni vágyókat. A Laska Fesztivál kísérő rendezvénye a Két Labda Laska Kupa nevet kapta, ugyanis minden induló csapatnak játszania kellett a strandfoci és a strandröplabda sportágban is.  Bizonyára hagyományt teremtett az esemény, ugyanis rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. 21 csapat jelentkezett, melyben 197 sportoló lépett pályára ! A három általános iskolás csapat versenyen kívül játszott egymással egy-egy foci mérkőzést. A többi csapat két korosztályban mérkőzött meg egymással. A felnőtt mezőnyben a Fröccs-Öntők, míg a juniorok között a Kulákok csapata szerezte meg az első helyet. 

DSC_0591

– Szeretnénk megköszönni  a Ceglédi Termál Fürdő vezetőségének, hogy lehetővé tették a játékosok ingyenes belépését, a Laska Fesztivál szervezőinek, hogy ebédet biztosítottak a sportolóknak, a Germán ZRT-nek, hogy ásványvíz adományával könnyítette a hőség elviselését, Pintér Istvánnak a szervezésben és a lebonyolításban nyújtott segítségéért, Kovácsné Csipkó Anikónak és Bogádi Csabának a játékvezetésért, a Kémény Dr KFt-nek és az Igazfény Lámpaboltnak a támogatásukért és a  résztvevőknek a sportszerű játékért !

Pudics Zsolt – Cegléd Sportjáért Közalapítvány

Két labda laska kupa logo

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .