Az év utolsó napjára a legkedvesebb sport élményem sorozatunkban egy vicces, már-már morbid történetet oszt meg olvasóinkkal Bezzegh István magyar amatőr gyorsasági motor bajnokunk, aki a  nemzetközi motoros berkekben is „Tyű” becenéven ismert ceglédi versenyző.

– Nem a legkedvesebbet, hanem azt a történetet osztanám meg, ami a legtöbb tréfát okozta ebbe a motoros sport életben. 2006-ban történt egy Alpok-Adria futamon. Életemben akkor voltam először azon a pályán és a csütörtök délelőtti 3. körben utolért egy Német és úgy elvitte alólam a motort, hogy estem egy hatalmasat és pont fejjel érkeztem a rázókőre. Összeszedtem egy jó kis agyrázkódást. Én csak foszlányokra emlékszem, de állítólag két napig én voltam a boksz és a depó bohóca. Mindenkihez mentem oda és mondtam, hogy nem értem, hogy mi történt velem. Ültem egy medencében és azt hajtogattam, hogy nagy a baj, nagy a baj és mindenkitől kérdezgettem, hogy mi történt.

Két nap után úgy döntöttem, hogy a szombati időmérőn saját felelősségemre elindulok. Előző este robogóval bejártam a pályát, úgy gondoltam, hogy megfelelően analizáltam, mert egész este robogóztam körbe. A fiúk összerakták a motort, elindultam a szabad edzésen, de én három kanyaronként elfelejtettem a pályát. Nem tudtam, hogy mi után mi jön és valami szörnyen sikerült a „menés”. A vasárnapi verseny már jól sikerült, a tízben tudtam lenni, de még akkor is voltak újdonságok és maradtak ki foltok. Sok embernek mosolyt csalt az arcára, amikor a verseny előtti nyilatkozataimban megjelent, hogy nem tudom, merre megy a pálya…

TYu

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .