Az elmúlt hétvégén hazai állomásához érkezett a MAMS Nemzetközi Gyorsasági Motoros Utánpótlás bajnoksága, amit a Kakucs Ringen rendeztek meg. A 9 éves ceglédi motorversenyző lány Vincze Hanna, már az időmérőn remekelt legjobb idejével, így a pole pozíciót szerezte meg. Ennek köszönhetően az első rajtkockából várhatta a rajtlámpák jelzését, amit újabb sikerekre váltott, ugyanis a két kategóriát összevonó 18 fős fiú mezőnyben, mindkét futamon abszolút rajt-cél győzelmet aratott egyedüli leány versenyzőként. Ezzel saját kategóriájában, át is vette a vezetést a bajnokság pontállásában Szlovák vetélytársától.
Hanna a hétvégéről:
– Túl vagyunk a kakucsi fordulón a bajnokságban és mondhatom, hogy ez az idei év legszuperebb hétvégéje volt számomra. Álmodni sem mertem, hogy minden összejön és még is összejött. Dupla győzelemmel a bajnokságban is átvettem a vezetést, jelenleg 22 pont előnyöm van.  Kimondhatatlanul örülök, annál is inkább, mert a kakucsi pálya eddig nem volt a kedvenceim között, de talán ezek után ott lesz. A rettentő meleg ellenére, az egész hétvége nagyon jó hangulatban telt, a munka mellett rengeteget mókáztunk a csapatommal és a barátaimmal. Köszönöm a támogatást a csapatomnak és a szüleimnek és köszönet a szurkolásért mindenkinek!  Két hét múlva folytatás Szlovákiában a következő versenyen!
-Vincze Imre-
47 13724844_1079638042124506_4377731446625611379_o_1 15 20160731_130226 22 34

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .