A labdarúgó NB II 17. fordulójában a Restart CVSE 3-1- es vereséget szenvedett a bajnok jelölt Vasas otthonában. Ványi Zsolt vezető edző foglalja össze a mérkőzésen történteket : 

– Úgy kezdtünk, ahogy idegenben jó kezdeni. A 14. percben már vezettünk 1-0-ra. Az első félidőben a büntetőig minden úgy történt, ahogy azt elterveztem. Felkészültünk a csapattal, tudtuk, hogy honnan támadnak, annak mi az ellenszere és úgy gondolom, hogy a kiállításig stabil játékot produkáltunk, amit nem könnyített meg a talaj, hiszen egy nagyon mély, felázott pályán játszottunk. A 43. percben jött a kiállítás és büntető, ami lélektanilag a legrosszabbkor történt, mert amelyik csapat egyenlít, annak nagy lökést adhat, nekünk pedig demoralizáló volt. Egy buta dolog előzte meg ezt a tizenegyest. Védekezésbeli hibát követtünk el, amit még mindig meglehetett volna oldani, ha Robson nem ilyen felelőtlen megoldást választ. Azt, hogy most a tizenhatoson kívül, vagy belül volt, nem tudom megítélni, nincs jogom vitatkozni a Fifa játékvezető Bognár úrral. A második félidőben maradtunk annál, hogy hátha tudunk gyors támadást vezetni, így Medgyesi fent maradt a pályán. Az első húsz percben még jobb játékot produkáltunk, mint az első félidőben. Voltak jó megoldásaink és Szkuncnak egy nagy helyzete. Nagy nyomás nehezedett a kapunkra,  folyamatosan fogytunk el és egy újabb hibánkat kihasználva gólt szerzett a Vasas. Ekkor egy törést éreztem a csapaton és néhány perc múlva megszerezték a 3. góljukat is a hazaiak. Az első félidő felépített játéka és a második félidő első 20 perce mindenképpen biztató volt a részünkről .

A két sárga utáni piros lap meghatározta a mérkőzést. Jogosak voltak ezek a sárgák ?

– Ezzel nem tudunk vitatkozni. Az sárga lapot érdemelt, ahogy oda rúgott. Szerintem a Lehel úton is lehetett hallani a koppanást. Ez egy rutinos játékostól egy nagyon felelőtlen megoldás volt. 

Bizonyítottátok, hogy jó a csapat, hiszen mindkét bajnok esélyes ellen vezettünk, de ezt mindkétszer piros lap és tizenegyes törte meg. Ez fegyelmezetlenség, vagy a túlzott akarás miatt van ?

– Ez fegyelmezetlenség. Nem hiszem, hogy túlpörgés, mert majd mi lesz akkor, amikor jönnek azok a meccsek, amiket mindenképpen hozni kell. Ami negatív még, hogy öt gólt kaptunk két mérkőzésen, ami nagyon sok. Változtatni kell egy-két dolgon, de ez a csapaton belül fog történni és csak arra tartozik. 

-pézsé-

vanyi_zsolt

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here