U19

Ceglédi VSE – Jaszberény 2:3

Cegléd: Kis Cs. – Szarvas G., Mécs G., Puskás V., Kovács R., Katona  Kr. – Orlov L., Simon P., Faragó M. – Dudás D., Horváh Z. Cserék: Angyal M. Boros D.

Gól: Faragó, Dudás

Jók: Az egész csapat

Kemenes György edző: – Az első helyezettet fogadtuk, aki hozzá méltóan kezdte a mérkőzést.  Azonban a vereség ellenére el kell mondanom, hogy nagyon jól futballoztunk, a mérkőzésen nagyon megnehezítettük az ellenfél dolgát.  Mindenképpen pozitívum, hogy három gólos hátrányban sem adtuk fel és jó teljesítményünknek köszönhetően az utolsó percben is még kiélezett volt a mérkőzés. A mérkőzés végig olyan volt, ami méltó egy U19-es bajnokság szintjéhez. Elgondolkodtató, hogy ha ilyen teljesítményt is tudunk nyújtani, akkor egyes mérkőzéseken, papíron gyengébb ellenfelekkel szemben miért nem. 

 

U17

Ceglédi VSE – Jaszberény 4:3 (2:3)

Cegléd: Klemenc – Dudás, Szebeni, Kotlár, Bodzsár, Juhász, Kovács, 
Prumek,  Kartali, Lakos, Pintér, Cserék: Vincze, Palotai, Nagy, Szabó, Bakó, Ecseri, Schwarcz

Gól: Juhász (3), Szebeni

Jók: Juhász (a mezőny legjobbja), Dudás, Szebeni

Ványi Zsolt edző: – Az utolsó őszi fordulóban az idény legnehezebb és legizgalmasabb meccsét játszottuk, hiszen a vendégek már 2:0- ra  és 3:1-re is vezettek ellenünk. Sok gondunk volt a védekezéssel, nehezen tudtuk megállítani a jó fizikumú berényieket. A csapat átszervezése után több helyzetünk volt és emberelőnybe is kerültünk egy jogos kiállítás után. Ha nem is brillíroztunk, de Juhász kiemelkedő játékával, az egész csapat hatalmas akaratával sikerült fordítanunk egy döntetlen szagú mérkőzésen.Büszke vagyok  a  csapatom minden egyes tagjára, amit  ebben az idényben produkáltak. Az őszi harmadik hely az eredménye a tudásvágyuknak, az edzéseken és mérkőzéseken nyújtott hozzáállásuknak.   

 

U15-ös korosztály

Gödöllő – Ceglédi VSE  2:1

Cegléd: : Gavaldik, Baranyi, Ungureán, Csepregi, Szaniszló, Borics, Pintér, Szabó, Pásztor, Oláh, Ványi, Cserék: Rimóczi, Strázsi, Nagy

Gól: Ványi

Farkas János edző :- Az elmúlt sikertelenségeknek köszönhetően próbáltunk más hadrendben játszani, ami nem okozott csalódást, bár kikaptunk, de ez nem annak tudható be. A mezőnyjátékosok csak dicséretet érdemelnek, ahogy próbáltak alkalmazkodni a helyzethez, ők mindent megtettek, hogy ne vesztesen jöjjünk le a pályáról. 

 

U14

Gödöllő – Ceglédi VSE  4:1

Cegléd: Rimóczi, Plangár, Kriss, Tóth, Szaniszló, Kovács, Barna, Gál, Szabó, 
Valkai, Takács, Cserék: Gavaldik, Zsemlye, Csendes, Fömötör

Gól: Takács

Farkas János edző: – Számunkra nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés, mert az elején már gólt kaptunk. A folytatás sem volt jobb talán annyi, hogy még az első félidőben ki tudtunk egyenlíteni, de nem sokkal már megint hátrányban voltunk. Gyengén figyelmetlenül játszottunk és ha hátul futásra kényszerítenek bennünket akkor nagy bajban vagyunk. 

 

U13

LUA Baja – Ceglédi VSE  1:3

Cegléd: Kocsis, Pintér, Fömötör, Labanncz,  Szaniszló, Szegedi, Tóth, 
Olgyay, Trepák, Virág, Klimász, Cserék: Bagi, Horváth-Nagy, Fityó

Gól: Klimász K. (3)

Klemenc Attila edző : – A mérkőzést nagyon idegesen, kapkodva, pontatlan játékkal kezdtük és egy sérülés miatt a szünetig ki is tartott. A második játékrész elején előnybe került az ellenfelünk, de a csapat nem esett össze. Remek egyéni teljesítménynek köszönhetően és a nagyszerű csapatjátéknak köszönhetően sikerült megfordítani a mérkőzést. 

 

U12

LUA Baja – Ceglédi VSE  1:5

Gól: Sebők Barnabás (4), Nagy Ákos

Cegléd:  Békési Bulcsú, Fazekas Levente, Hornyik Dominik, Kneif Martin, Konrád Ákos, Mocsári Zétény, Nagy Ákos, Nagy Boldizsár, Ócsai Dávid, Oláh Zsolt, Paskó Marcell, Sebők Bálint, Sebők Barnabás

Szepes Richárd edző: – Igazi kemény csörtére számítottam a 4. helyezett Baja ellen, ami 40 percig beigazolódni látszott, ám az akkor bekapott gól felrázta a csapatot és nagyobb sebességfokozatba kapcsoltak a srácok. Az utolsó  negyedóra lehengerlő játéka fölényes győzelmet eredményezett. 

 

U11

Ceglédi VSE U11 – Szanda FS
3:1
Gól: Révész M (2), Tóth O.

Ceglédi VSE U11 – Kalocsa
1:0
Gól: Révész M.

Ceglédi VSE U11 – Kecskemét Hírös Ép.
1:0
Gól: Lisóczki H.

Ceglédi VSE U11 – Szeged SC
1:1
Gól: Lisóczki H.

Cegléd: Répás Levente, Gigor László, Révész Máté, Jankovics Ákos, Kádár Zalán, Tóth Olivér, Márok Benedek, Lisóczki Hunor, Eszes Martin, Sinka Martin, Bíró Marcell, Bujáki Botond

Kecskeméti József edző . – Záró fordulót rendeztek Kecskeméten a Régiós torna keretein belül. A múltheti „kisiklást” feledtetve, kitűnően szerepeltek a ceglédi srácok! A Szeged elleni rangadón, megalkuvást nem ismerve, jól focizva küzdött a csapat. Jól jellemezte a derbit az ellenfelünk edzőjének a kijelentése a tartalék játékosai felé: …” látjátok egy labdát nem tudunk kihozni”… Nem bizony, nagyon okosan letámadtuk őket, előre védekezve, szinte megfojtva a játékukat. Dicséret illeti a fiúkat! Rendhagyó módon két játékost emeltem ki a csapatból az aznapi teljesítménye miatt, elismerésben részesült Révész Máté és Jankovics Ákos

U16 Lányok
Ceglédi VSE – Hódmezővásárhely FC
6:1

-Kőházi Ádám-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here