U19

Ceglédi VSE – Mezőkövesd  3:3

Cegléd: Szabó G., Szabó K., Krajcz M., Puskás V., Hazafi G., Mécs G., Augusztin Zs., Cseh S., Györe K., Szlezák B., Dudás D. Csere: Mécs G. helyett Boros D., Hazafi G. helyett Katona K.

Ceglédi gól: Györe K. 2, Boros D.

Jók: Györe K., Cseh S., Szabó K.

Kecskeméti József edző: – Nem tudom, hogy így van-e értelme a táblázatnak, az eredmények követésének. A Mezőkövesd ellenünk az idén először az „A” keretével állt ki, míg a többi ellenfelünknek a „B” keret jutott. Gondolom ezt azért kaptuk, mert tavaly oda-vissza megvertük őket. Le kell szögezzem nem ezért nem nyertünk, ha húsz perc után  3 – 0 ra vezetünk egy szót sem szólhattak volna a látogatók. Jellemző volt a mérkőzésre, hogy mi a kapussal szemben ziccert hibáztunk a kontrából gólt kaptunk. Két gólos hátrányban mentünk a szünetre, de a srácok összekapták magukat és 2-2-nél mérkőzés labdát hibáztak. Természetesen az ellentámadásból gólt kaptunk, de a továbbra is óriási szívvel harcoló ceglédi játékosok döntetlenre mentették a végeredményt. Ha a küzdőszellem mellé egy kicsivel több játék is párosult volna, sima győzelmet aratunk az első osztályú felnőtt csapattal rendelkező Mezőkövesd ellen. Ami leginkább  fájó, hogy a tavalyi bajnoki címben oroszlán részt vállaló Szabó Gergő kapusunk súlyosnak látszó sérülést szenvedett. Ha az utóbbi két-három hétben nem heti egy-két edzésre járt volna öt-hat ember (tisztelet a kivételnek), akkor a múltheti és az e heti mérkőzés is győztes mérkőzés.

 

U17

Ceglédi VSE – Mezőkövesd  4:5  (3:0)

Cegléd: Klemenc – Szarvas G., Kotlár Zs., Palotai Br., Kovács R. – Faragó M  – Menich B., Kuthy G., Simon P., Horváth Z. –  Dudás G., Csere: Kis L., Nagy A., Szelecki V., Bognár M., Oláh D.

Ceglédi gól: Faragó M., Horváth Z., Dudás G., Szelecki V. 

Gólpassz: Simon P. 2 , Kuthy G., Menich B.

Kemenes György edző: – Nagy iramú, fordulatokban gazdag mérkőzésen maradtunk alul egy jó csapattal szemben. Hiába szereztünk 3 gólos előnyt az első félidőben, az végig látszott hogy nehéz percek várnak még ránk. Ellenfelünk nagyon erős támadó szekcióval rendelkezett, amelyet többször is csak önfeláldozó módon tudtunk megállítani. A második félidőben 10 perc kihagyás elég volt ahhoz, hogy pillanatok alatt ledolgozzák hátrányukat… sőt átvegyék a vezetést. Csapatunk nem adta fel, nem roppant össze, hanem óriási energiákat mozgósítva egyenlíteni tudott. Ezután lett volna lehetőségünk újra előnyhöz jutni s talán eldönteni a mérkőzést, de nem sikerült kihasználni a lehetőségeinket és ahogy ez lenni szokott az utolsó percben ismét betalált a Mezőkövesd, így elvitte a három pontot. Tanulság: 90 percig kell koncentrálni. A vereség ellenére büszke vagyok a csapatunkra, mindenkinek jár az elismerés! Külön ki kell emelnem Klemenc Gergő jó teljesítményét, aki Kis Cs. sérülése miatt először kapott lehetőséget a kapuban és elsőre egy ilyen nehéz mérkőzésen kellett helytállnia.

 

U15

Somoskőújfalu – Cegléd 0:6 (0:2)

Cegléd: Schwarcz, Lakos, Máté, Ecseri, Kelemen, Juhász, Kovács, Prumek, Kartali, Vincze, Szebeni, Cserék: Szabó, Sebestyén, Abdel Magid

Gól: Juhász 3, Sebestyén 2, Vincze 

Jók: Juhász, Kovács, Ecseri, Vincze

Ványi Zsolt edző: – Az első perctől kezdve csak a gólkülönbség volt kérdéses, ami jobb talajon nagyobb arányú is lehetett volna. Ez a mérkőzés is megmutatta, hogy miben kell még sokat javulnunk.  

 

U14

Somoskőújfalu – Ceglédi VSE 0:13

Cegléd: Gavaldik, Szaniszló, Baranyi, Mocsári, Szabó, Medve, Ványi, Fajkó, Borics, Pásztor, Kovács, Cserék: Hrabovszki, Fülöp, Oláh, Valkai

Gól: Pásztor 5, Ványi 2, Fajkó 3, Kovács, Mocsári, Borics

Jók: Pásztor, Ványi, Fajkó, Kovács, Mocsári, Borics

Farkas János edző: – Hoztuk a kőtelezőt egy gólra törő játékkal! Készülünk a rangadóra, a Mezőkövesd látogat hozzánk a harmadik helyről.

-Kőházi Ádám-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here