U-21: Ceglédi VSE – Budafok  3-1

Gólszerzők: Erős, Viniczai, Üres Farkas        

Kecskeméti József edző: Ismét egy ellenlábast sikerült hazai pályán legyőznünk. Igaz a múlt hetinél gyengébb, lassabb játékkal (magunkhoz mérten gyengébb, lassabb  játékkal). Főleg az első félidőben akadozott a gépezet, de a másodikban rengeteg ziccert sikerült kidolgoznunk és azok közül kettőt értékesítettek a játékosok. Újabb lépés a harmadik helyhez, de még három lépcsőfok hiányzik, hogy dobogóra álljon ez a sokra hivatott társaság.

U-17: Ceglédi VSE – Budafok  5-1

Gólszerzők:Simon(3),Széman,Szekeres                                                   

Kurucsai Milán edző: A csapat végig tudott dominálni a mérkőzésen, jobban játszottunk a Budafoknál. Az ellenfél által végrehajtott cserék után pedig már minőségi különbség is volt a két csapat között. Elégedett voltam az összes játékos teljesítményével.

U-15: Ceglédi VSE – Gloriett  2-1

Gólszerzők: Petrik, Földi                                                                                        

Farkas János edző: Megcsináltuk! Nagy iramban kezdtük a mérkőzést. A megszokottnál nagyobb tempót kellett felvenni, mert az ellenfél sokkal gyorsabban játszott nálunk. Az első félidőben két gólos előnyt szereztünk a hatékony és gyors támadásainknak köszönhetően. A második játékrész első felében nagyon ránk jött a vendég csapat és az egyik helyzetét ki is tudta használni. Ehhez kellett a figyelmetlenségünk is. A végén ziccer hibáztunk Földi révén, de szerencsére nem bosszulta meg magát. A csapat minden tekintetben a leendő bajnok fölé nőtt! Büszke vagyok a csapatomra!

U-14: Ceglédi VSE – Goldball  0-3

Széchenyi Márton edző: Ezzel a vereséggel biztossá vált, hogy a hatodik helyen végzünk a bajnokságban. Mindenképp pozitívum, hogy elszakadva az üldözőktől a tabella élmezőnyéhez tartozunk, ugyanakkor az előttünk álló csapatoktól alig-alig tudtunk pontot lopni. Ennek oka, hogy jelen állás szerint nincs meg az a karizmatikus belső védő karakter, akivel átvészelhetnénk bármilyen rangadót és ez az egész évre rányomta bélyegét. A jövő legnagyobb feladata ennek a korosztálynak, egyértelműen a védekezés stabilizálása lesz.

-Szabó Attila – fotó Takács Tamás-

CVSE up foto Takacs Tamas

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here