Március 8-án vette kezdetét az NB III-as labdarúgó szezon folytatása a Ceglédi VSE felnőtt csapata számára. Az ellenfél az a Gyöngyös volt, akivel ősszel hazai pályán igazi horror mérkőzést játszott a Cegléd, miután 3:0-s félidei vezetés után 3:3 lett a találkozó végeredménye.

A télen vezetőedzővé avanzsált Makrai László a kezdőcsapatba öt új játékost is jelölt. Az első 10 percben mindkét oldalon egy-egy veszélyes lövést jegyezhettünk fel, de míg a hazaiak próbálkozása fölé szállt, a mi próbálkozásunknál a kapusnak kellett résen lennie. 

A folytatásban helyzetek nélkül telt a találkozó, néha a hazai, néha pedig mi domináltunk játékban. Így ment ez a 34. percig, amikor egy gyöngyösi beadás után a kapu előtt Földi kotort bele a labdába, Mikler pedig tehetetlen volt. Ezzel megszerezte a vezetést a hazai csapat. 1:0

A folytatásban az eredmény már nem változott és a kapuk sem igazán forogtak veszélyben a rendkívül mély talajú pályán.

A második játékrészre még aktívabban jöttek ki a sárga-kék mezes srácok és gyorsan góllá is érett a fölényünk. Kiharcoltunk egy büntetőt, amit Takács az 55. percben kérdés nélkül a kapuba rúgott. 1:1

A folytatásban látszódott, hogy a bekapott gól megfogta a hazai csapatot, mi továbbra is aktívak maradtunk, de komoly helyzeteket nem lehetett feljegyezni. A mérkőzés végén aztán beindultak az események. A 81. percben egy védelmi megingást használtunk ki és Laczkó megszerezte a vezetést. 1:2

Hat perccel később az akkor már nagy lendülettel egyenlíteni próbáló hazai csapat ellen végig tudtunk vinni egy nagyszerű kontrát, amit végül Majoros értékesített. 1:3

Ezzel a csapat begyűjtötte a fontos három pontot Gyöngyösön és a tabella harmadik helyén stabilizáltuk magunkat.

Kezdőcsapat:
Mikler – Kovács, Krajcz, Csendes, Szabó – Juhász, Takács, Markó – Papp, Laczkó, Majoros 

Cserék:
Juhász helyett G. Bíró
Papp helyett Cseh

Gólok:
Takács
Laczkó
Majoros

-Kőházi Ádám-

-fotó CVSE labdarúgás-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..