A Restart Ceglédi VSE négy korosztállyal vett részt Törökszentmiklóson egy téli teremlabdarúgó tornán. Az U-11 (2002) szerepelt a legjobban, ők megnyerték korcsoportjuk küzdelmeit, de a többi csapatunk is becsülettel helytállt.

U-11 (2002) eredményei :

Csoport:  Ceglédi VSE  – Abony KID 0:1   Ceglédi VSE – Tápiószentmárton 3:0    Ceglédi VSE – Karcag 1:0 Elődöntő: Ceglédi VSE – Szarvas 1:0 Döntő: Ceglédi VSE – Abony KID 2:1

Széchenyi Márton edző: Idegenben bárhol bravúr, ha kupagyőzelemmel tér haza a csapat.                       Főleg úgy, hogy az első mérkőzés után végig győzelmi kényszerben játszottunk. Egy komoly fejmosást követően azonban magukra találtak a fiúk. A soron következő mérkőzések döntő szituációiból rendre mi jöttünk ki győztesen. Úgy érzem megérdemeltük a sikert. Főleg azután, hogy két hete Kecskeméten kiénekelték a sajtot a szánkból, akkor is érmet érdemeltünk volna. Szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi ügyes, sikerre és tanulásra egyaránt éhes tehetséges ceglédi fiatal labdarúgó palántával dolgozhatok együtt. Büszke vagyok a fiaimra és gratulálok a csapatom összes tagjának, mindenki kivette a részét a győzelemből.

Csapat tagjai voltak: Klemenc Gergő, Csoma Ákos, Tóth Roland (torna legjobb mezőnyjátékosa), Zsemlye Balázs, Kuthy Gergő, Dudás Gergő, Kotlár Zsombor, Kovács Bálint, Pintér Szabolcs,                  Orosz András, Tóth Levente

U-10 (2003) eredményei :

Csoport: Ceglédi VSE – Szarvas 1-3, Ceglédi VSE  – Törökszentmiklós 2-1, Ceglédi VSE – Jászberény 1-0 Elődöntő: Ceglédi VSE – Abony 0-1 Harmadik helyért: Ceglédi VSE – Szarvas 0-1

Pintér István edző: A csoportküzdelmekben 2 győzelem mellett 1 vereséggel a 2. helyen végeztünk. Sajnos a helyosztókon már nem termett babér számunkra. Nagy öröm, hogy az U11-es tornán U10-es csapatként szépen helyt álltunk.

A csapat tagjai voltak: Abdel Magid Iván, Orlov Szabolcs, Juhász András (3), Kelemen Dominik (1), Bodzsár Márkó, Török Gergő, Sárkány Norton, Kartali Kristóf, Nagy Marci, Lakos Valter

U-9 (2004) eredményei :

Csoportban: Ceglédi VSE – Karcag 0-1, Ceglédi VSE – KISE 0-4, Ceglédi VSE – Szentes 1-0

5.-6. helyért: Ceglédi VSE – Szajol 1-1 (büntetőkkel 2-0)

Fehér Csaba edző: Jó erő felmérő volt ez a torna a gyerekek számára. A Bozsik Program küzdelmei után egy hete Kecskeméten, most pedig itt is 5. helyezést ért el a csapat. A legnagyobb hozadéka ezeknek a tornáknak az, hogy tapasztalatot szereznek és új csapatokkal ismerkednek meg a fiúk.Csapat tagjai voltak: Gál Bence, Atkári Bence, Hrabovszki Levente, Ványi Zsombor,                           Ungureán Zsombor, Pintér Balázs, Varga Attila, Kovács Zsolt, Kovács Kolos

U-7 (2006) eredményei :

Csoportban: Ceglédi VSE – SC Hírős Ép. 2-1, Ceglédi VSE – Szentes 0-1, Ceglédi VSE – Jászberény 0-1

7-8. helyért: Ceglédi VSE – Mezőtúr 4-2

Klemenc Attila edző: Sajnos nem volt túl szerencsés a sorsolásunk, a későbbi torna győztes Hírős Ép és a második helyezett Jászberény is a mi csoportunkban volt. Mindkét csapat ellen tisztességgel helytálltunk és a helyosztón legyőztük a másik csoport azonos helyezettjét, így a 7. helyen végeztünk. 

Csapat tagjai voltak: Szegedi Levente, Virág Levente, Petrik András, Tóth Dániel, Gál Zsombor, Fömötör Balázs, Klemenc Adrien (a torna legtechnikásabb játékosa )

Szabó Attila – UP. technikai vezető

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here