A labdarúgó NB III. 2. fordulójában a Füzesgyarmat otthonában lépett pályára a Ceglédi VSE. Kőházi Ádám tudósítása:

A feljutásra pályázó Füzesgyarmathoz látogattunk, ahol Szilágyi, valamint Lukács góljaival nagyon fontos győzelmet arattunk.

Füzesgyarmati SK – Ceglédi VSE 1:2

Mi kezdtük jobban a találkozót, aktívabbak voltunk, míg a vendéglátók 
inkább a szabálytalanságokra helyezték a hangsúlyt. Egy ilyen falt után 
jött a mérkőzés első helyezete a 4. percben, amikor a szabadrúgást 
elvégző Takács rúgott zúgó kapufát.

Alig telt el négy perc és a jó labdát kapó Lukács emelte középre a 
labdát, Szilágyi pedig érkezett és a kapuba bólintott. 0:1

Ennél szebb kezdést nehéz lett volna elképzelni és a folytatás is 
remekül alakult. A következő időszakban új igazolásunk Kun László volt 
nagyon aktív az ellenfél kapuja előtt. A 23. percben aktív részese volt 
a gyors ellentámadásunknak, ahol nagyszerű szóló után passzolt Bagónak, 
aki okosan a második vonalban érkező Lukács elé tálalt, támadónk pedig 
kíméletlenül a léc alá bombázta a labdát. 0:2

A folytatásban is mi uraltuk a játékot, két esetben pedig büntetőnek 
tűnő szituációt úszott meg a Füzesgyarmat. Először Kovácsot, majd Kunt 
faltolták a büntetőterületen belül. A folytatásban azonban Kun kapu 
mellé tekert labdáján kívül más nagy helyzetet nem jegyezhettünk fel, 
két gólos előnnyel ment csapatunk a szünetre.

A második félidő elején kicsit beragadtunk, a hazaiak támadtak, volt 
több lehetőségük az első 15 percben, de ezek a helyzetek nem jelentettek 
komoly veszélyt a kapunkra. A 70. és a 75. perc között aztán lezárhattuk 
volna a találkozót, két alkalommal is Takács lábában maradt a mindent 
eldöntő gól. Először ígéretes helyzetből végezhetett el szabadrúgást, de 
fölé tekerte a labdát, majd egy ragyogó szóló után rúgott kapura, de a 
kapus kitornázta a labdát.

A kihagyott helyzetek pedig megbosszulták magukat, a 75. percben 
szépített a hazai csapat. Egy bal oldalon vezetett támadás után jött 
középre a labda, amit a középen érkező gyarmati játékos rúgott a 
kapunkba. 1:2

A folytatásban nagy harc volt a pályán, a hazai csapat agresszíven és 
nagy akarattal játszott, de komoly helyzeteket nem tudtak kialakítani. 
Itt már inkább a védekezésre koncentrált a csapatunk, ami jól is 
működött és megtartottuk az egy gólos előnyünket.

Ezzel idegenben is győzelemmel mutatkozott be a csapat. Szép volt fiúk!

Kezdőcsapat:
Tulipán – Bagó, Szász, Bodó, Pesti – Kovács, Markó, Takács – Szilágyi, 
Lukács, Kun

Csere:
Szász helyett G. Bíró (’65. p.)

Gól(ok):
Szilágyi (‘8. p.)
Lukács (’23. p.)

-fotó korábbi felvétel CVSE labdarúgás-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .