Január 7-én a Cegléd Városi Sportcsarnokban Ványi Zsolt vezetőedző és Kecskeméti József  pályaedző irányításával megkezdte a tavaszi felkészülést a Restart CVSE labdarúgó csapata. Ványi Zsoltot kérdeztük :

Történt-e változás a keretben ?

-Változás  egyenlőre nincs. 13 mezőnyjátékossal és két kapussal kezdtük el a felkészülésünket. Három sérültünk van, Rebryk, aki már régóta nem tud játszani, Szalai, aki achilles sérülés után még nem épült fel , illetve Balogh, akinek meg kellett műteni a bokáját. Három játékosunk, Vladan, Robson és Miklósvári kedden és szerdán  csatlakozik a csapathoz. Remélem, hogy a vezetőséggel történt megbeszélések alapján tovább tudjuk erősíteni a csapatot. Legalább három játékosra lenne még szükségünk. Halgas Tibi távozott, hiszen  lejárt a szerződése,  Vincze Zolira valószínűleg nem tudunk számítani tavasszal és Balogh Pali a sérülése után visszament Szolnokra pályaedzőnek, tehát az ő helyükre mindenképpen szükséges hozni játékosokat.

Tudhatjuk, hogy kik jöhetnek a csapathoz ?

-Vannak nevek, de még korai erről bármit is mondani. Posztok vannak, amire szeretnénk hozni játékosokat, védőt, szélső középpályást, védekező középpályást, illetve csatárt is. Remélem, hogy sikerül.

Az elvárások változatlanok a bajnoki szereplésben ?

-A vágyaink változatlanok, amik ugyanazok, mint az elvárások. Szeretnénk bennmaradni  az egycsoportos NB II.-ben, elérni az osztályozót, de jobb lenne, ha simán sikerülne.

Restarttal, vagy Restart nélkül ?

-Minden pénzügyi és szponzorációs kérdést a vezetőségtől kell megkérdezni.

Mikor láthatják a szurkolók a csapatot hazai pályán ?

-Az első bajnoki mérkőzésünkön március 2.-án a Békéscsaba ellen. Addig játszunk 9 edzőmérkőzést, de ez a felkészülésünk sajátossága, hogy itthon nem tudunk edzőmeccset rendezni, mert nincs műfüves pályánk. Előtte legközelebb Dabason tudják megnézni a mérkőzéseinket a ceglédi szurkolók február 1-jén Dabas, illetve február 16-án a BKV Előre ellen lépünk ott pályára. Létesítmény gondjaink vannak, ezért a füves edzéseinket a környező településeken, a műfüves edzéseket pedig Dabason kell megoldanunk. Idegenbe megyünk edzőmeccsekre, beutazzuk egész közép Magyarországot a felkészülésünkért…

-pézsé-

foci felk spori

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here