A Labdarúgó NB II. 4. fordulójában a Soroksárt fogadta a Malomtószéli stadionban a Ceglédi VSE. A mérkőzésen nem született gól, bár a CVSE Markó Ádám és Koós Gábor révén az első félidőben közel álltak a gólszerzéshez. Előbbi lövését a keresztléc hárította, utóbbi lövése fölé szállt. A második játékrészben még nagyobb fölénybe került a Cegléd, Koós többször is eldönthette volna a mérkőzést, de vagy Holczer Ádám védett, vagy a kapufa segítette ki a kapust. Sőt a kapufa Albert István fejesénél is a Soroksár mellett volt. 

CEGLÉDI VSE–SOROKSÁR SC 0–0
Cegléd, 350 néző. Vezette: Takács Tamás (Albert István, Buzás Balázs)
CEGLÉD: Tóth Z.– Vattai, Albert I., Makrai, Pesti – Dóczi, Koncz – Koós, Szabó D. (Majoros, 76.), Markó (Teixeira, 63.) – Elek B. (Kormos, 66.)
SOROKSÁR: Holczer – Vass Zs., Pandur, Urbán P., Tóbiás – Balaskó Cs., Lannert – Lovrencsics B., Nyilas E., Kovács D. (Szabó R., 57.) – Péter (Simita, 89.)
MESTERMÉRLEG:
SZABÓ ISTVÁN, a Cegléd vezetőedzője: – A második félidőben tizenöt percen át gyengébben, de a mérkőzés többi részében jól játszottunk. Közelebb álltunk a győzelemhez, háromszor a kapufát is eltaláltuk, pedig a vendégek kapusa már vert helyzetben volt.
VARGA ATTILA, a Soroksár vezetőedzője: – Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, a negatívum pedig az, hogy gyengén teljesítettünk. Csak az utolsó húsz percben volt elfogadható a játékunk, ekkor két nagy helyzetünk is volt. Igazságosnak érzem a döntetlent. 

-Ungureán László-

CVSE-Soroksar

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here