A labdarúgó NB III. 4. fordulójában vasárnap a DVTK II. vendégekén lépett pályára a Ceglédi VSE. Kőházi Ádám tudósítása:

Előzetesen valószínűleg mindenki biztos győzelmet várt a DVTK II ellen, de mint tudjuk mindig az ilyen találkozók a legnehezebbek.

Már a mérkőzés elején a kezünkbe vettük a kezdeményezést, de a játék leginkább a két tizenhatos között zajlott. Az első nagy lehetőséget is mi alakítottuk ki a 15. percben, amikor Bagi adott be nagyszerűen a jobb oldalról, majd középen Szilágyi fejelt alig a kapu mellé.

A csapat a folytatásban is nagyon akart, de kicsit görcsösen játszottunk, sok volt a pontatlanság a játékunkban, talán még kicsit ott volt a fejekben a Gyöngyös elleni második félidő. Ennek ellenére a következő nagy helyzet is a hazaiak kapuja előtt alakult ki. Takács végzett el egy szabadrúgást a bal oldalról, a kapu rövid oldalát vette célba, a labda pedig a kapufa külső élét találta el.

Az első komoly diósgyőri helyzetre a 29. percig kellett várni, amikor egy tizenhatos széléről eleresztett lövés ment el centikkel a kapunk felett. Pár perccel később megszereztük volna a vezetést, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Takács ellen szabálytalankodtak, a játék mehetett tovább a kapus kifutott, hogy elérje a szabad labdát és elfejelte a rárontó Lukács elől. Pont középre Kunhoz, aki nagyszerűen egyből visszarúgta és a labda a kapuban kötött ki, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

Ismét eltelt pár perc és ismét Kun volt a főszereplő, aki nagyszerűen cselezett befelé, majd lőtt, de pár centit tévedett. A kimaradt lehetőségek pedig megbosszulták magukat, a félidő vége előtt nem sokkal a hazai csapat egy szép támadás végén megszerezte a vezetést. A félidőig már nem is változott az eredmény.

Már a második játékrész első perceiben egyenlíthettünk volna, de Szilágyi lövése elment a kapu előtt keresztben. Nem sokkal később Markó lövését fogta a kapus. Csak nem akart összejönni az első gólunk…

A 76. percben aztán Markó lövését még ugyan fogta a kapus, de egy perccel később Kun végzett el egy szabadrúgást távolról, a pálya jobb oldaláról, a labda pedig érintés nélkül a kapuban kötött ki. 1:1

A gól előtt is végig fölényben voltunk és mi akartunk futballozni, de az utolsó 10 percben mindenki elővette a tartalékait és teljes erővel a Diósgyőrnek mentünk. Ennek meg volt a veszélye egy-két ellentámadásnál, de végül beérett a srácok által a mai napont elvégzett meló és a 82. percben Kun beadása után Lukács a kapuba fejelt. 1:2

A végén pedig jött a kegyelemdöfés. A csereként beállít G Bíró adott nagyszerű labdát Markónak, aki átemelte védőjét, majd a kapus mellett a kapuba rúgta a labdát. 1:3

Minden elismerés a csapatnak, hogy hátrányból is tudtunk fordítani és behúztuk a megérdemelt győzelmet!

Kezdőcsapat:
Tulipán – Bagó, Szász, Bodó, Pesti – Kovács, Markó – Kun, Takács, Szilágyi – Lukács

Cserék:
Takács helyett Makrai (’61.p.)
Kovács helyett G. Bíró (’91.p.)

Gólok:
Kun (’77.p.)
Lukács (’82.p.)
Markó (’94.p)

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .