Szombaton az NB I egyik újonca ellen játszottuk negyedik felkészülési mérkőzésünket, amelyen két ellentétes félidő után egy gólos vereséget szenvedtünk.

Dunaújváros PASE – Ceglédi VSE 2-1 /2-0/

Gólszerzők: Urbin, Peric, illetve Koncz

Dunaújváros: Milinte, Villám, Szekeres, Gavric, Muscat, Petneházi, Pascur, Jakab, Godslove, Csehi, Peric, cserék: Dániel, Nagy, Galambos, Urbin, Tóth, Hossel, Kocsis, Sárközi

Ceglédi VSE: Tóth, Vattai, Albert, Makrai (Oláh), Szala (Farkas), Koncz, Füle (Burics), Szekér (Nagy), Koós(Markó), Kormos (Elek), Szabó D.

Szabó István vezetőedző : Az első félidőben a védekezésre fektettük a hangsúlyt ebből próbáltunk támadásokat szervezni. Sajnos akadozó volt a játékunk és két védelmi hibánkat kihasználva az ellenfél  két gólos előnyt szerzett a szünetig. A második játékrészben jól játszottunk és egy szép akció gólt szereztünk. Láttuk hibáinkat, amiből tanulni fogunk. Haladunk tovább a felkészülésben.

A 2014. július 23.-a (szerda) 18:00 órára, hazai pályára lekötött Monor elleni edzőmérkőzés elmarad. Csapatunk szerdán idegenben, a Felsőtárkány ellen fog pályára lépni. Legközelebb hazai környezetben 2014.  július 30.-án (szerda) 17:00 órakor a Szeged 2011 csapatát fogadjuk a Malomtó szélen.

-Szabó Attila-

foci taborhoz

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .