A  Ceglédi VSE Fitness szakosztályának versenyzőire a hétvégén Csongrádon várt a következő megmérettetés. Az Országos Fit-Kid “B” egyéni és “A” csoportos Grand Prix versenyen 3 egyéni és 2 csapat képviselte Ceglédet. A délelőtt folyamán 160 egyéni induló mérte össze tudását. A mieink közül Bíró Lola lépett először szőnyegre. Kis “szellemírtónk”  szép technikájú, elemekben hibátlan és művészi hatásban is megnyerő gyakorlatot mutatott be. Őt Lipák Réka követte, akinek apróbb hibái voltak két elemnél,de ettől eltekintve ügyesen kivitelezett koreográfiát csinált. Harmadik egyéni versenyzőnk Hartyani Fanni volt. Nagyon jó előadásmód jellemezte gyakorlatát.
Délután az I.osztályú csapatok kezdték meg a versengést az Európa Bajnoki kvalifikációért. 26 duó, 20 kis csapat és 15 nagy csapat küzdött a dobogós helyekért. ” Napóleon” duónk (Bíró Lola és Lipák Réka) az edzői tanácsokat megfogadta,betartotta és ez meglátszódott a gyakorlatukon is.Triónk összeállításában Telek Patrícia egyetemi elfoglaltsága miatt változás történt. Patrícia helyét, a fél év után Németországból haza térő Kovács Barbara vette át,így a lányoknak 2-3 hetük volt az “átállásra”. Pénteken úgy éreztük hogy ez sikerült!! Patri ott volt velünk a versenyen és mindenkinél jobban izgult társaiért. 🙂 ….és nem hiába. 
 
Eredmények:
Országos Fit-Kid “B” egyéni:
II./B korcsoport:
1.helyezett – Bíró Lola CVSE
III. korcsoport:  
4.helyezett – Lipák Réka CVSE
V. korcsoport :  
6.helyezett – Hartyani Fanni CVSE
 
Országos Fit-Kid “A” csoportos:
I.kcs./duó :  
3.helyezett – CVSE ( Bíró Lola, Lipák Réka)
III.kcs./kiscsapat :
1.helyezett – CVSE (Czigony Claudia, Klemenc Petra és Kovács Barbara)
 
Felkészítők: Randos Gabriella vezetőedző, Móricz Alexandra és Király Béla
-Randos Gabriella-
Fit-Kid 1 Fit-Kid 2 Fit Kid

1 hozzászólás

  1. Gratulalok mindenkinek! A kislanyom neve helyesen: Hartyani Fanni. Kerem a javitast! Koszonom

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..