A tavaszi Fit-Kid szezon zárórendezvényének Kiskunhalas adott otthont. Ezúttal délelőtt az I.osztályú  csapatok, délután a II. osztályú egyéni versenyzők mérték összetudásukat a majd 300 főt számláló mezőnyben. A csoportos verseny a Grand Prix versenysorozat második állomása volt és egyben az Európa Bajnoki kvalifikációs versenyek záró eseménye is. Nagy volt az izgalom hiszen a ceglédi csapat az előző versenyen szerzett két első helyezését szerette volna újra megismételni. Felkészülésüket több kisebb sérülés hátráltatta, de jókedvük és győzni akarásuk töretlen volt. Az egyéni versenyzőink közül Szepes Réka lépett először szőnyegre és szép gyakorlatot mutatott be. Őt Hartyányi Fanni követte,akinek még szoknia kell ezt az erősebb mezőnyt,de szépen halad ő is. Bebők Blanka ezen a napon megint egy nagyszerű gyakorlatot mutatott be. Simon Réka az előző versenyen becsúszott hibát szépen javította és így egy érem esélyes produkciót láthattunk tőle. Ecseri Flóra túlságoson izgult és ez meglátszódott koreográfiáján is. Prikk Dóra gyakorlatába egy pici hiba csúszott ezen a napon. A versenyt Pipicz Adél zárta,aki kiegyensúlyozott,szép produkciót mutatott be.
Eredmények:
Fit-Kid „A” ozstályú csoportos verseny:
III.kcs./kiscsapat : I.hely . CVSE  (Bóbis Vivien,Czigony Claudia Kovács Barbara, Telek Patrícia)
III.kcs./nagycsapat: I hely. CVSE ( Bóbis Vivien,Czigony Claudia, Klemenc Petra,Kovács Barbara, Telek Patrícia)
Ezzel az eredménnyel Klemenc Petra egyéni és Telek Patrícia Fitness Woman versenyzők mellett a CVSE mindkét csapata kijutott az Izlandon megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra.
 
Fit-Kid „B” egyéni verseny:
II/b kcs. 6.hely: Szepes Réka
IV.kcs. 1 hely: Bebők Blanka
V.kcs. 2.hely Simon Réka
VII.kcs. 5 hely: Prikk Dóra
VIII.kcs. 2.hely: Pipicz Adél
                                               
Felkészítők: Randos Gabriella  vezetőedző és Móricz Alexandra edző
-CVSE Fit-Kid-
Fit-Kid csapat

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here