Május 16-án Székesfehérváron került megrendezésre, a Nemzetközi Fit-Kid „A” egyéni és „B” csoportos verseny.
A CVSE Fitness szakosztályát 6 egyéni versenyző és 1 csapat képviselte. A z egyéni számban indulóknál nagy volt a tét, hiszen az Európa Bajnoki kvalifikáció 2 fordulója is ez a verseny volt. Továbbá az is itt dőlt el hogy kik indulhatnak az Országos Diákolimpiai Döntőn.
Az egyéni versenyzők sorát Szepes Réka nyitotta, aki tudás szintjét maximálisan hozta és első éves „A” versenyzőként máris a mezőny első felébe küzdötte magát. Őt követte Simon Réka, majd Minárovics Réka akik az előző versenyhez képest jobban sikerült gyakorlatokat mutatottak be. Klemenc Petra az első helyről várhatta az újabb megmérettetést. Szépen kivitelezett gyakorlatát  „ésszel és szívvel” hajtotta végre,öröm volt nézni. Az „A” kategória zárasaként következtek a felnőttek. A Kovács Barbarának láb sérüléséből nem sikerült egészen felgyógyulnia, de így is vállalta a versenyzést, de ez rányomta bélyegét a produkciójára. Telek Patrícia okosan,összeszedetten versenyzett és nagyon jó gyakorlatot mutatott be, ezért is teljességgel érthetetlen az elért 4. helyezése. Én edzőként mindig elfogadom a zsűri döntését, hisz I.osztályú bíróként tudom hogy mindent megtesznek hogy a legreálisabb eredmény szülessen. Most is elfogadom, de mint a Magyar Fitness Szövetség szakmai bizottságának a  tagja nem értem…és sok bennem a ???? Szerencsére az EB kvalifikációt nem befolyásolta ez az eredmény.
Késő délután a „B” csapatok következtek. Az I.kcs./kiscsapatunk ügyesen szerepelt,megérdemelten állhattak a dobogóra hiszen keményen megdolgoztak az eredményért.
Gratulálunk minden versenyzőnknek,de nincs megállás hiszen még két nagyon fontos versenyünk hátra van. 🙂
 
Eredmények:
Fit-Kid „A” egyéni:
III.kcs.: 7. Szepes Réka
VI.kcs.: 4.Simon Réka
VII.kcs. 1. Klemenc Petra  4. Minárovics Réka
Felnőtt: 4. Telek Patrícia   5. Kovács Barbara
Fit-Kid „B” csapat: I.kcs/kiscsapat: 3. CVSE ( Bartus Emese, Nagy Emma, Pónert Nóra és Vég Luca)
A 2015 – ös Európa Bajnokságra egyéniben kvalifikálta magát: Klemenc Petra és Telek Patrícia
Az Országos Diákolimpiai Döntőbe jutott valamennyi „A” kategóriás versenyzőnk.
Felkészítők: Randos Gabriella vezetőedző és Móricz Alexandra.
-Randos Gabriella-
Klemenc Petra 1

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .