A CVSE-Fit-Kid szakosztályának versenyzői a hétvégén megkezdték a 2014-es tavaszi versenysorozatukat. Az első megmérettetésre Csongrádon került sor. Most  Fit-Kid „A” egyéni és  Fit-Kid „B” csapat versenyen küzdhettek a lányok a helyezésekért, ami nem volt egyszerű a 260 főt felvonultató mezőnyben. Délelőtt az egyéni versenyzők 4 fővel, délután pedig két csapattal képviselték Ceglédet a fitneszesek.
 
Klemenc Petra
Egyéni: Minárovics Réka a tavalyi eredményei alapján került fel a „B” osztályból az „A” osztályba.Nehéz feladata volt Rékának hiszen rutinos,évek óta az „A” osztályban szereplőkkel kellett felvennie a versenyt. Nagyon izgult és ez sajnos meglátszódott gyakorlatán is, két kisebb rontás is „becsúszott”. Klemenc Petra nagyon jó formában az  egész mezőny legjobb gyakorlatát mutatta be. Czigony Claudiára és Kovács Barbarára is nehéz feladat várt hiszen az ő korcsoportjuk volt a !legerősebb,náluk a 6-ba kerülés volt az elsődleges cél.Claudia és Barbi gyakorlatában volt egy-egy pici rontás és ez már elég volt ahhoz hogy lecsússzanak a dobogóról.
 
Csapat: A szakosztály legkisebb versenyzői először indultak Fit-Kid csapatban és voltak akiknek ez volt az első versenyük is.Az elvárás velük szemben csak annyi volt hogy  szokják a verseny körülményeket és érezzék jól magukat a produkciójuk alatt. A picik nagyon bátran és összeszedetten vettek az akadályokat, aminek meg is lett az eredménye.
 
EREDMÉNYEK:
Fit-Kid „A” egyéni: VI.kcs.: 1.  Klemenc Petra, 9.  Minárovics Réka
IX.kcs.: Estélyiruhás ford.: 1. Czigony Claudia,   4.Kovács Barbara,
összetett: 4.Czigony Caludia ( 0,04 lemaradva dobogóról) 6.Kovács Barbara
 
Fit-Kid „B” csapat: I.kcs./kiscsapat: 2., CVSE ( Bíró Lola, Lipák Réka és Szepes Réka)
I.kcs./nagycsapat: 3., CVSE ( Bíró Lola, Hartyányi Fanni,Lipák Réka, Nagy Emma Szepes Réka és Vég Luca)
– Felkészítők: Randos Gabriella és Móricz Alexandra –
FitKid nagy csapat

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .