A járvány miatt 11 hónapos kényszer szünet után versenyezhettek újra a CVSE Fitt-Kid csapat tagja. A Szolnokon megrendezésre kerülő országos versenyről 3 aranyat hozott haza a ceglédi különítmény. Randos Gabriella tudósítása:

Már nagyon vártuk azt a napot amikor újra a versenyzésé lehet a főszerep, annak ellenére hogy az elmúlt időszak, a karatén, a nehezített edzés körülmények ,eddig ismeretlen felkészülés elé állítottak bennünket. A megszokottnál jóval nagyobb elővigyázatossággal, a járványügyi követelményeknek megfelelve, nézők nélkül, „maszkok mögött” zajlott le az esemény, de mi így is nagyon örültünk hogy végre egy versenyen melegíthetünk, izgulhatunk, szurkolhatunk és szőnyegre léphetünk eredménytől függetlenül. 2020 első országos versenyére Szolnokon került sor, szeptember 2. hétvégéjén. Szombaton Szepes Réka – Lipák Réka összetételű duónk, új gyakorlattal indult ,amit teljes összhangban hajtottak végre.Vasárnap délelőtt a II. osztályból  az I. osztáyba feljutott versenyzőinken volt a sor. A két osztály között jelentős a különbség anyag erősségben, amihez „fel kell nőni”, így a lányoktól azt kértük hogy amit jelenleg tudnak azt mutassák be szépen és szokják a mezőnyt. Vera összeszedetten versenyzett, Mesi izgult, így egy pici hiba csúszott a gyakorlatába.. Délután Lipák Réka egyéniben szintén szépen kivitelezett koreográfiát mutatott be. Késő este big free csapatunkon volt a sor .Utolsó napokban nehezítette felkészülésüket hogy Kovács Barbi nem tudott a csapattal versenyezni,így át kellett alakítani a gyakorlatot, Ennek ellenére a lányok mindent megtettek hogy a lehető legjobb eredményt érjék el. Nem mindennapi hétvégén vagyunk túl de a versenyzés élménye mindent felülmúlt.Bízunk benne hogy az idén még lesz lehetőségünk versenyen részt venni.

Országos Fit Kid I.és II. osztályú verseny:

II.oszt./ duó: 1.helyezett CVSE ( Szepes Réka,Lipák Réka)

II/A egyéni VII.kcs. 1. helyezett Lipák RékaI.oszt./V.kcs. 4.hely Pap Veronika, 7.hely Bartus EmeseI.oszt/

Big Free 1 hely CVSE ( Bartus Emese, Bíró Lola, Csiszár Evelin,Hartyáni Fanni, Lipák Réka, Pap Veronika és Szepes Réka) 

Felkészítők: Randos Gabriella vezetőedző, Móricz Alexandra és Kovács Barbara

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .